top of page

Emberi jogi normákat sért az albán interszex protokoll

EMBERI JOGOK 2020. júliusában az albán egészségügy-minisztérium új protokollt adott ki az interszexuálisokkal kapcsolatban.


Albánia nem védi kellőképp az interszexuálisok jogait.


Új interszex orvosi protokoll Albániában: próbálkoznak, de nem sikerül!

A kiadott új kötelező érvényű útmutatót az egészségügyi szakembereknek szól, mely az „Orvosi protokoll az atipikus nemi szervekkel rendelkező gyerekek kezeléséhez” címet viseli.


Noha az útmutatás előrelépést jelent, még mindig nem felel meg azoknak az emberi jogi normáknak amelyeket az Európai Interszex Közösség, a nemzetközi emberi jogi szervezetek és az Európa Tanács az elmúlt évtized folyamán kialakítottak, jelentette be az OII Europe európai interszex ernyőszervezet.


Mik a pozitívumok? Irene Kuzemko, az OII Europe titkára üdvözli azt az előírást, hogy az interszex gyereknek meg kell mondani az igazat a testéről (ez sajnos még mindig nem jellemző: nagyon sok interszex ember csak felnőttként tudja meg, hogy nemileg nem egyértelműen besorolható kromoszómákkal vagy nemi szervekkel született, sőt a gyerekkorában elvégzett esetleges kezelésekről is hazudnak neki).


A protokoll hangsúlyozza, hogy tiszteletben kell tartani az interszex személy emberi méltóságát, különösen orvosi vizsgálatok során, fel kell lépni a stigma és diszkrimináció ellen, és megfelelő hangsúlyt kell adni a gyermek (későbbi) szexuális jóllétének. Kuzemko szerint fontos, hogy ezek az elvek legyenek az egészségügyi gyakorlat alapjai.


Ugyanakkor a dokumentum nem fogalmaz egyértelműen azokkal a nemi átalakító műtétekkel kapcsolatban, amelyeket interszex csecsemőkön hajtanak végre annak érdekében, hogy testük jobban megfeleljen a társadalmi normáknak.


Kristian Ranđelović, az OII Europe irányító testületének tagja szerint a dokumentum elismeri ugyan, hogy a gyermek későbbi életében nemi identitása eltérhet attól, mint amelybe születésekor besorolták (amerikai kutatások szerint ez az interszex emberek több mint 20%-át érintheti) és ezt megkönnyíti, ha nem végeznek rajta átalakító műtéteket csecsemőkorában; ugyanakkor javaslatként elhangzik, hogy fontoljuk meg a csecsemőkori műtét lehetőségét.


Az interszex szervezetek amellett lobbiznak, hogy csak a létfontosságú műtéteket hajtsák végre ilyenkor, az albán iránymutatás azonban olyan opciókat is felsorol itt, amelyek nyugodtan későbbre halaszthatók vagy pusztán esztétikai jellegűek. Megemlítették ugyan, hogy a szülőket gyakran a társadalmi normák motiválják arra, hogy a gyermek megoperálását válasszák, de nem esik szó arról, hogy az orvosok döntenek arról, milyen beavatkozásokat minősítenek „orvosilag szükségesnek”, amivel a szülő ugyebár nem tud vitatkozni.


Az iránymutatás javasolja az orvosok vezette multidiszciplináris (vagyis több tudományterületet képviselő) szakértői csapatok felállítását, de nem teszi kötelezővé, hogy ezekbe emberi jogi szakértőket is bevegyenek. Dan Christian Ghattas, az OII Europe igazgatója így nyilatkozott:


– Ezek az elemek az interszex emberekkel szembeni előítéleteket mutatnak. Betegnek tekintik az interszex testet, ami a valódi emberi jogi alapú megközelítés szöges ellentéte.


Az OII Europe úgy véli, Albánia elszalasztotta a lehetőséget, hogy valódi védelmet nyújtson az interszex gyermekek emberi jogainak és önrendelkezésének. Arra is felhívja a figyelmet, hogy az ezekkel a kérdésekkel kapcsolatos félreértések tisztázásában a médiának kulcsszerepe lehet.

Head
fffffffffff

bottom of page