top of page

Maszkos volt az idei Berlin Pride

A koronavírus járvány miatt a Pride-ok nagy részét világszerte törölték, de kisebb felvonulásokat azért tartanak a jelenleg érvényben levő higiéniai feltételek betartása mellett.


A meleg negyedben a legolcsóbb szivárványos maszk 10 euró. Ezt még 14-ért vettem május elején és szűrő is van benne.


A magyar és a lengyel LMBT-ellenes törvényekre hivatkozva tartanak egy kisebb eseményt.

A rendezvény megtartása kérdéses volt. Több településen így a német fővárosban is, más dátum szóba sem jöhetett, így több kisebb demonstrációkban találták meg a kis kaput.


A hivatalos szervezés korábban ugyan lefújta a hagyományos parádét, viszont teljesen elismeri és támogatja a Nasser El-Ahmad aktivista által bejelentett tüntetést, amely csaknem az eredeti útvonalon megy végig, azzal a módosítással, hogy a Kurfurstendamm helyett a Nollendorfplatz-ról indul és a Brandenburgi Kapu helyett, az Alexanderplatz lesz a végállomás.


Persze nem ez az egyetlen változás az idei helyi Pride-ban, mert kötelező lesz maszkot hordani, tartani kell minimum 1,5 méter távolságot egymástól a résztvevőknek és nem jöhetnek nagyobb kamionok. Meg kell jegyezni, hogy azért a szervezés részéről indítanak kisebb teherautókat pl: ahogy a Budapest Pride-nál is szokás.


Ugyanakkor az eredeti szervezők meghírdettek egy online 24 órás Pride--ot, amiből aztán világméretű akció lett Global Pride néven. Ebbe csatornázódik be pl: a berlini demo is.


A tradícionális program amúgy évente 1 millió látogatót vonz és a helyi televízióban tavaly a berlini Momentum vezetője is nyilatkozott, Kerpel-Fronius Ádám, amikor az alapszervezet felvonult.


Berlin Pride demo

Időpont: 2020.06.27, szombat

Gyülekező 12 órakor a Nollendorfplatz-nál.



Támogass minket egy megosztással!