top of page

Új Faludy György monográfia jelent meg

Frissítve: 2020. aug. 18.

KÖNYV Megjelent Csiszár Gábor Faludy György monográfiája.


A kötet 11 évnyi kutatómunka eredményeképp jött létre.


Faludy 1966-ban Máltán ismerkedett meg a nála 28 évvel fiatalabb amerikai fiatalemberrel, Eric Johnsonnal, akivel 36 éven keresztül élt élettársi kapcsolatban.

Faludy György úgy vált a magyar költészettörténet legendás alakjává, hogy kevés átfogó tanulmányt írtak műveiről, életével kapcsolatos tudásunkat pedig leginkább a szerző önéletrajzi könyvei alakították.


Csiszár Gábor monográfiája új alapokra helyezi a Faludy-kutatást: az élettörténet mítoszait korabeli dokumentumokkal, levelekkel szembesíti, a művek értelmezésébe pedig korábban kiaknázatlan összefüggések bevonásával hoz fordulatot.


A korai Faludy-publikációk között fontos szerepe van azoknak a Villon-átköltéseknek, amelyeket a Korunk című kolozsvári folyóiratban közölt.


Csiszár Gábor könyvének kolozsvári megjelenésével Faludy György egy olyan városba tér vissza, ahol szívesen járt-kelt és otthonosan érezte magát.


Faludy György 1961–62-ben írta a Pokolbéli víg napjaim című önéletrajzi visszaemlékezéseit, eredetileg angolul (My Happy Days in Hell, 1962). A könyv 1987-ben jelent meg először magyarul, a kommunista cenzúrát megkerülve szamizdat kötetként.


1963 és 1967 között Firenzében és Máltán élt. 1967-ben költözött át Torontóba. Kanadában és az Egyesült Államokban különböző egyetemeken tartott előadást. 1980-ban New Yorkban jelentek meg összegyűjtött versei. Közben Magyarországon betiltott költő volt, a könyvtárakban még a katalógusból is kiszedték azokat a cédulákat, amelyeken a neve szerepelt.


1988-ban hazatért Budapestre. A rendszerváltás után korábban szamizdatban terjedő műveit is ki lehetett adni. Új verskötetei és fordításai is megjelentek. Faludy 1994-ben a Kossuth-díjat is megkapta. Személyét többnyire érdeklődés övezte, bár 90 éves kora felett sem szűnt meg polgárpukkasztónak, meghökkentőnek lenni.


2002 júliusában vette feleségül Kovács Fannyt, aki 65 évvel volt fiatalabb nála. A párt a halál választotta el egymástól. A Pokol tornácán című kötetének bemutatóját már nem érhette meg, a Kossuth-díjas költőt 2006. szeptember 1-jén otthonában érte a halál.


Tiszteletére 2006. október 3-án Torontóban a közvetlenül az egykori ottani otthona melletti parkot hivatalosan is George Faludy Place-re keresztelték át.



Oszd meg cikkeinket és nyerj balatoni hosszú hétvégét. A részleteiről bővebben itt.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page