top of page

Célunk a meleg közösség lelki összefogása!


Most, hogy itt játszom nálad a „Nagyon Nagy Ő” című darabban, még kíváncsibbá tett a színházadban látható érdekes és izgalmas produkciók tömkelege. Meg kell mondanom, hogy már a sok veretes cím olvastán eltátottam a szám! A teljesség igénye nélkül: Peter Shaffer - Equus, Edward Albee - Tengertánc, Steinbeck - Egerek és emberek. Chatszoba, A női furcsa pár, a Jövőre veled ugyanitt 2, Ölelj át!

A filmadaptációk: Fellini Országúton-ja és Kazantzakisz Zorba, a görög-je! A veretes világirodalmi gyöngyszemek mellett számos régebbi és új magyar alkotás, Szabó Magda Az ajtó, Gyurkovics Tamás Mengele bőröndje, vagy Szepes Mária Ne kérdezd ki voltam című érdekes, izgalmas művei!

Hogy bírjátok mindezt erővel, energiával? És főleg te hogy bírod, aki számtalan előadásban játszol fő- vagy jelentős szerepet, és közben állandóan jelen vagy, nyüzsögsz, szervezel, irányítasz!?

- Lehet, hogy még nem minden olvasónk ismer eléggé. Kérlek, mesélj magadról! A kezdetekről?

- Érettségi után nagy vágyakkal indultam az életnek! Én is, mint annyian jelenlegi kollégáim közül színész szerettem volna lenni! Fel is vettek a Nemzeti Stúdiójába, ahol Vámos László vezetésével 3 év után színész III. besorolást nyerve vizsgáztam. Sajnos a Főiskolára nem vettek fel, és annyi erőt nem éreztem magamban, hogy vállaljam a vidéki színész élet bizonytalanságait és a hányattatásokat. Ezért elszegődtem szerkesztőnek a TV szórakoztató műsoraiba. Itt 10 évet töltöttem el és sok hasznos ismeretre tettem szert. Ezután továbbléptem és önállósítottam magam.

Barátaimmal megalapítottam az OK Cast rendezvényszervező irodát. Mi csináltuk többek között a Barátok közt szereplő válogatásait, mai néven castingját. De mi segítettük Cserháti Zsuzsa és Papadimitriu Athina visszatérését a színpadra, és boldog részesei voltunk hangos sikereiknek. Mindeközben érdeklődésem egyre inkább az ezotéria és a szellemtudományok felé hajtott.

Elvégeztem egy humanisztikus asztrológiai tanfolyamot, és masszőri képesítést szereztem. Ezeket egyébként a mai napig űzöm. Teljesen más energiát kívánnak, mint a színházi tevékenység. Ezzel a kétféle dologgal vagyok azonos önmagammal. Az emberi test és lélek harmóniájának megteremtését tűztem ki magam elé. Ezért is lett később a színházam neve is Spirit, azaz lélek színház.

- De még nem is tartunk egészen ott! Hogy merült fel benned a színház alapítás gondolata?

Ezoterikus tanulmányaim során ismerkedtem meg Szepes Mária kiemelkedő képességű tanítványával, Paulinyi Tamással. Ekkoriban írta meg Bólébál című könyvét. Sokat beszélgettünk erről akkoriban, és engem kért fel a mű népszerűsítésére.

Szinte azonnal magától adódott az ötlet egy színpadi adaptáció elkészítésére, amelyet 2011-ben meg is valósítottunk egy 2 személyes darab formájában, A fiú a tükörből címmel. Makranczi Zalánnal játszottuk a Thália Színház Stúdiójában. No és itt aztán megcsapott ismét, a színpad varázsa, a színház levegője! Innen már csak egy ugrás volt a színház alapítás és az önálló munka és arculat kidolgozása!

- Hogy találtatok erre a játszóhelyre, itt a Margit híd budai hídfője táján, az Árpád fejedelem útja legelején?

- Hirdetés útján kerültünk ide 3 éve, és a különleges belső építészetű teret kihasználva alakítottuk ki a helyszínt. Belépve a vendég szinte egy díszletben értheti magát. Előszeretettel nyúlunk tabu témákhoz. Minden érdekel, ami titkos, vagy eltitkolandónak vélt!

Nagyon szeretnénk segítséget nyújtani ezek kibeszélésében, a nyomasztó problémáktól való megszabadulásban. Családállítás, intim torna, jóga minden a gyógyulni, vagy mondjuk inkább úgy, megnyugodni vágyók rendelkezésére áll. Ha valamelyik darabunk kételyeket, megválaszolandó kérdéseket vet fel valamelyik kedves nézőnkben, nyugodtan fordulhat megbízható munkatársainkhoz, akár a központot irányító Turányik Gabihoz, aki a kezdettől fogva harcostársam. Őt a 06/30/2036530-as számon lehet elérni munkaidőben.

Nem titkolt célunk a homoszexuális közösség lelki segélyezése és talán az összefogása is, már csak azért is, mert ők komoly részét adják a közönségünknek, ugyanis szeretnek színházba járni és jó előadásokat látni! Én nagyon hiszek az emberben! Bár sajnos azt is hozzá kell tennem, hogy csakis a színházon belül! Nagyon szeretem a kamara darabokat, amelyek külön atmoszférát teremtenek a színész és a nézők között, már csak a testközelség miatt is.

Sokat játszunk vidéki helyszíneken is, máris rengeteg meghívásunk van! Most, hogy ennyire fókuszba került a szexuális zaklatás témája, ismét műsorra tűzzük a Chatszoba című darabunkat, amely a hollywoody filmgyártás környezetében kifejezetten ezt a témát dolgozza fel!

- No és ne feledkezzünk azért el a Nagyon nagy Ő-ről sem, Charles Lawrence vígjátékáról , aminek október 27-én volt a bemutatója és amelyben Henry szerepében lubickolhatok! Nagy öröm ezt a meleg figurát játszani, aki nagyon vágyik már a boldogságra. - Úgy legyen!

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page