Királyi melegesküvő készül Angliában


Lord Ivar Mountbatten, II. Erzsébet királynő unokatestvére 2016-ban coming outolt. Már akkor elmondta, hogy régóta boldog párkapcsolatban él James Coyle-lal, aki egy légitársaságnál dolgozik. Most pedig bejelentette, hogy összeházasodnak.

A királyi család áldását adta Lord Mountbatten házasságára

Lord Mountbatten sokáig házasságban élt

- Sosem abból volt a probléma, hogy a királynő rokona vagyok – nyilatkozta Lord Mountbatten a Mail On Sunday című lapnak. – Inkább abból, hogy mikor felnőttem, a melegség még tabunak számított. De azóta hihetetlenül nagy utat tettünk meg.

Lord Mountbatten a MailOnline-nak elmondta, hogy minden jó-barátja elfogadta a párját. Sőt, egyikük így reagált, mikor megismerte Jamest: „Ha meleg volnék, én is ráhajtanék.”

A királyi család áldását adta az esküvőre, amely Lord Mountbatten devoni birtokán, egy magánkápolnában zajlik majd le nyár végén.

Lord Mountbatten megerősítette, hogy ő ragaszkodott az esküvőhöz, mert szerette volna, ha James is átéli ezt az élményt. Míg James soha nem volt nős, Lord Mountbatten sokáig házasságban élt Penny Thompsonnal, és gyerekeik is születtek.

A házaspár 2011-ben vált el, de nincs köztük harag, sőt Penny fogja Lord Mountbattent az oltárhoz kísérni.

- Nagyon megindító nekem ez az egész – nyilatkozta Penny Thompson. Azt is elmondta, hogy első találkozásukkor megkedvelte Jamest, azért pedig különösen hálás neki, hogy milyen nagy változást okozott Lord Mountbattenben.

- Szerintem Ivarban nem is tudatosult, mennyi szenvedést okoz neki az, hogy titkolja a melegségét. Mióta vállalja magát, teljesen megváltozott: nyugodtabb, kedvesebb, nagyszerűen főz. Mindenki azt mondja, hogy sosem látták ilyen boldognak.

Bár a MailOnline a meglehetősen homofób Daily Mailhez kapcsolódik, a cikkre érkezett legtöbb komment támogató volt, és sok boldogságot kívánt a házasulandó párnak.

Ez annyiból nem meglepő, hogy egy áprilisban készült felmérés eredményei szerint a britek háromnegyedét nem zavarná, ha a királyi családban melegesküvő történne, sőt kétharmaduk kifejezetten támogatná azt.

#EgyesültKirályság #LordMountbatten #melegházasság #rainbowtainment #Identitáshétvége

Breaking News:

ffffff