top of page

A spanyol koronadoktorból lett idén Mr Gay World

A fiatal és igencsak jóképű, szőrös spanyol orvos Fran Alvarado lett idén a Mr Gay World, akinek így legalább egy dolgot ünnepelnie kell a világjárvány alatt.


A 30 éves, Madridban élő meleg férfi tavaly a második helyezett lett a Mr Gay World versenyen.


Amikor az idei versenyt 2021-re halasztották a karantén miatt, a spanyol férfi vehette át a címet – hetekkel a COVID-19-ből való felépülése után.

Fran Alvarado hétköznapi melegnek tartja magát, és fontosnak tartja megmutatni olyan országokban élőknek is, hogy a melegség valami teljesen természetes dolog, ahol nem tudnak önmaguk lenni a melegek. Mint mondja: „mi teljesen egyenlőek vagyunk.”


A meleg szépségkirály egyébként azt is megjegyzi, hogy a közösségünkben sokan küzdenek testképzavarral, ezért megmutatja, hogy ő is kopaszodik, és még egy kis súlyfeleslege is van, szőrös és ő is szokott farokméretről beszélni. Mint mondja, – olyan benyomást akar kelteni nem szokványos módon, ami a valósághoz nagyon közel áll.


Sajnos orvosként ő is elkapta a koronavírus-fertőzést március végén, enyhe tünetei voltak, de látta, hogy nagyon sokan rövid idő alatt súlyos betegek lettek, de most már sokkal jobban van és reméli, hogy az egész járványidőszak hamarosan véget ér.




Támogass minket egy megosztással!

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page