top of page

Az Alterego bejelentette hogy próbaképpen újranyit

Frissítve: 2020. okt. 9.

HELYREIGAZÍTÁS Az Alterego tegnapelőtt közösségi oldalán bejelentette, hogy október 10-én újranyit egy próbabili erejéig.


Délután kezdődő partival eddig még nem jelentkezett a szórakozóhely.


Szerdán tévesen azt írtuk, hogy az Alterego újra nyit, az újranyitás ténye igaz, de hogy lesz-e folytatás, az az igényektől függ.

A hely alkalmazkodva a szeptember 21-én bevezetett szórakozóhelyeket korlátozó a koronavírus-járvánnyal összefüggésben hozott intézkedésnek, szeptember 19-én tartotta utolsó éjszakai buliját, azóta pedig zárva tart.


Október 10-én szombaton azonban kinyit az Alterego, egy rendhagyó próbabuli erejéig délután 5-től este 11-ig.


A transzvarieté műsora este 7-kor kezdődik majd. A belépő 2000 Ft, a ruhatár díjmentes, a Bacardi + Cola pedig 490 forintért lesz kapható.


Mint Lady Dömpertől megtudtuk, szeretnék, ha nem csalódnának az Alterego vendégei ebben az időszakban sem, ezért ha beválik, igény szerint folytatják a délutáni partikat, vagyis az október 10-i bulit igény szerint további délutáni partik követhetik.


A hely mindent megtesz a biztonságos bulizás érdekében. Így belépéskor érintésmentes lázméréssel ellenőriznek majd minden egyes vendéget. Az Alterego minden dolgozója maszkban dolgozik majd. Extra személyzet pedig folyamatosan fertőtleníti a klub különböző felületeit, és kézfertőtlenítőket helyeznek el szórakozóhely főbb pontjain.


Dömper arra a kérdésre, hogy fél-e második hullámtól, azt felelte, hogy „nem, mert eddig is sok ember volt a klubban.”


De addig, amíg eljön az Alter újranyitásának az ideje, minden második szerdán Lady Dömper a háziasszonya annak a Bingo partinak, melyet Why not cafe-ban tartanak.

Head
fffffffffff

bottom of page