top of page

Feladták a magas labdát a Budapest Pride-nak

Frissítve: máj. 9.

Karácsony Gergely ott lesz, Vitézy Dávid lehet, hogy elmegy, míg a fideszes főpolgármester-jelölt, Szentkirályi Alexandra biztosan nem lesz ott a június 22-i Budapest Pride felvonuláson.


Hivatalosan is meghívták a főpolgármester-jelölteket a 29. pride felvonulásra


Karácsony Gergely teljes mellszélességgel kiállt a Budapest Pride felvonulás mellett, riválisai még nem jeleztek vissza a Budapest Pride megkeresésére


A három főpolgármester-jelöltet, Karácsony Gergelyt, Szentkirályi Alexandrát és Vitézy Dávidot többek között arról is kérdezte az Index, hogy részt vennének-e a július 22-i Budapest Pride felvonuláson.


Karácsony Gergely az Index kérdésére úgy reagált, hogy „persze” idén is ott lesz a felvonuláson. Majd Budapest jelenlegi főpolgármestere úgy fogalmazott, hogy „ez nekem természetes, olyan természetes, mint két ember szerelme. És mert ez a kötelességem is. Mert ennek a sokszínű és befogadó városnak a szolgálója vagyok. Az a célom, hogy egyszer végre magától értetődő legyen ebben az országban, hogy senki, de senki nem szenvedhet hátrányt amiatt, amiben hisz, ahová született, és végképp nem azért, hogy kit szeret”.


Vitézy Dávid az Index kérdésére azt válaszolta, hogy bár korábban még nem vett részt a felvonuláson, de szerinte ha Budapest főpolgármesterét a szervezők meghívják, akkor azt el kell fogadnia. „Mert Budapest, mint minden nagyváros, pont arról szól, hogy bár különbözőek vagyunk, mégis tudunk békében egymás mellett élni, és elfogadni egymást” – nyilatkozta Vitézy.


A fideszes jelölt, Szentkirályi Alexandra határozott nemmel válaszolt az Index kérdésére. Szentkirályi válaszából az is kiderült, hogy a portál szerette volna megtudni, mi állhat Szentkirályi Alexandra válaszának hátterében. Szentkirályi Alexandra azonban a kérdésre azzal a kérdéssel válaszolt az Index riporterének, hogy miért kellene megindokolnia a választ?


Az Index riportja után a Budapest Pride megkereste a főpolgármester-jelölteket. A jelenlegi főpolgármester, Karácsony Gergely azonnal vissza is igazolta a Budapest Pride megkeresését. Szentkirályi Alexandra és Vitézy Dávid főpolgármester-jelöltektől a Budapest Pride még nem kapott választ.


💚