Antoni Rita
3 perc olvasás

Frissítve: 2021. jún. 3.

Budapest főbb közterületeinek lefoglalásával akarták ellehetetleníteni a felvonulást
A Mi Hazánk a felvonulás útvonalát eltalálva több területfoglalási kérelmet adott be néhány perccel a Budapest Pride szervezői előtt, így az idei felvonulás rövidebb lesz és kiszorul az Andrássyról, nem érintve az Andrássy út-Hősök tere-Bajcsy-Zsilinszky útvonalat.
A felvonulás időpontját már februárban tudni lehetett, hogy a fesztivál külföldi és vidéki résztvevői jó előre tervezni tudjanak. Ezen változtatnának a szervezők, hogy jövőre elejét vegyék a rosszindulatú területfoglalásoknak.
Bár az idei fesztivál szervezése még javában folyik, és a jövő évi pride szervezése csak szeptemberben fog elkezdődni, Majercsik Johanna – a Budapest Pride szóvivője – elképzelhetőnek tartja, hogy jövőre csak a rendőrségi bejelentés után hoznák nyilvánosságra a fesztivál pontos dátumát.
A koronavírus-járvány miatt jelenleg hatályban lévő gyülekezést korlátozó jogszabály június 14-én veszíti hatályát, így a felvonulás előre láthatólag létszám korlátozás és védettségi igazolvány nélkül megtartható, amely július 24-én lesz.
Támogass minket egy megosztással!
Mert semmi sem veszélyesebb egy rendszerre, mint a szeretet, az önazonosság és a közösség ereje.
Ha van propaganda, amitől félni kell, az nem a szivárványzászló, hanem az, amelyik elhiteti velünk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha csendben maradunk.
A „melegpropaganda” valójában láthatóság, önazonosság, jogkövetelés – és ez bizony szexi.
Hozzászólások