Antoni Rita
3 perc olvasás

Frissítve: 2024. márc. 6.
Így reagált Ungár Péter Lázár János építési és közlekedési miniszter azon kijelentésére, amely szerint a bicskei gyerekotthon volt pedofil igazgatóját úgy nevezték ki 2010 előtt, hogy pontosan tudták róla, hogy homoszexuális.
Ungár Péter meleg politikus közösségi média bejegyzése szerint Lázár János pontosan tudja, hogy a bicskei gyerekotthon korábbi igazgatójával nem az volt a probléma, hogy meleg, hanem az, hogy pedofil bűnöző, ami megbocsájthatatlan bűntett, akkor is ha kiskorú fiúk, és akkor is, ha kiskorú lányok ellen követik el.
Mint ismeretes, a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt ítélték el 8 év fegyházbüntetésre még 2019-ben. Az ügy akkor vett botrányos fordulatot, amikor kiderült, hogy Novák Katalin köztársasági elnök, tavaly áprilisban, elnöki kegyelemben részesítette a gyermekotthon igazgatóhelyettesét, aki a bestiális bűnténysorozat eltussolásában vett részt.
Noha Lázárék tűzzel-vassal harcolnak a pedofília ellen, az építési miniszter múlt csütörtöki kijelentése alkalmas lehetett arra, hogy a pedofíliát a melegekkel azonosítsák.
😉
Mert semmi sem veszélyesebb egy rendszerre, mint a szeretet, az önazonosság és a közösség ereje.
Ha van propaganda, amitől félni kell, az nem a szivárványzászló, hanem az, amelyik elhiteti velünk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha csendben maradunk.
A „melegpropaganda” valójában láthatóság, önazonosság, jogkövetelés – és ez bizony szexi.
Hozzászólások