Megszavazták a 2021-es LMBTQI-ellenes törvény módosítását
Az Országgyűlés kedden megszavazta a 2021-es, gyermekvédelminek nevezett törvény LMBTQI-ellenes rendelkezéseinek eltörlését. Megszűnik a könyvek fóliázasa és a civil szervezetek iskolai felvilagosító programjainak tilalma. A 139 igen és 51 nem szavazattal elfogadott módosítás az első jelentős visszalépés az Orbán-kormány LMBTQI-közösséget korlátozó intézkedéseitől az áprilisi orszaggyülesi választások óta.
Az új szabályozás a gyermekek számára hozzáférhető tartalmakban már nem tiltja a szexuális és nemi sokféleség „bemutatását” vagy „népszerűsítését”. Ehelyett a 18 éven aluliakat azoktól az anyagoktól kívánja védeni, amelyek súlyosan károsíthatják a gyermek testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését.
A miniszterelnök szerint a változtatások összhangba hozzák Magyarországot az Európai Unió szabályaival, miután az uniós intézmények megállapították, hogy az Orbán-kormány korlátozásai sértik a közösség alapértékeit.
Magyar Péter a választási kampányban nem foglalkozott érdemben az LMBTQI-jogok kérdésével, hivatalba lépése óta azonban nyitottabb hangnemet ütött meg, és jelezte, hogy felülvizsgálhatja az előző kormány egyes intézkedéseit.
A keddi szavazás előtt ugyanakkor nem a jogok helyreállításaként, hanem a szexuális irányultságtól független gyermekvédelem megerősítéseként mutatta be a tervezett módosításokat.
A Fidesz a módosítás ellen szavazott, és azzal vádolta a kormányt, hogy az uniós nyomás hatására „kiheréli” az eredeti törvényt. A kormányzó Tisza Párt kétharmados parlamenti többsége azonban lehetővé tette a javaslat elfogadását ellenzéki támogatás nélkül.
Az Orbán-kormány 2020-tól fokozatosan szűkítette az LMBTQI-emberek jogait, többek között a gyermekvédelemre hivatkozva. Első intézkedései között szerepelt a transznemű emberek nemi identitásának jogi elismerését ellehetetlenítő szabályozás.
A 2021-ben elfogadott gyermekvédelmi törvény eredeti célja a pedofília elleni fellépés volt, ám a jogszabály egyúttal megtiltotta a homoszexualitás és a nemi tranzíció „népszerűsítését” a 18 éven aluliak számára. Ez felháborodást váltott ki az LMBTQI-jogvédők és az európai uniós vezetők körében, akik szerint a törvény megbélyegzi az LMBTQI-embereket, és összemossa az azonos neműek közötti kapcsolatokat a pedofíliával.
A jogszabályt tavaly úgy módosították, hogy annak alapján az éves Pride-felvonulásokat is be lehessen tiltani.
Az Európai Unió Bírósága idén áprilisban megállapította, hogy a 2021-es törvény sérti az Európai Unió „lényegét”. Dombos Tamás, a Háttér Társaság munkatarsa az AFP-nek úgy nyilatkozott, hogy a mostani módosítás eltávolítja a jogszabályból a homofób és transzfób rendelkezéseket, összhangban a bíróság ítéletével. „De még nagyon sok a tennivaló” – tette hozzá.
Mint fogalmazott, még abban az esetben is számos törvényt kellene módosítani, ha a kormány egyetlen célja az lenne, hogy visszaállítsa a 2020 előtti jogi helyzetet. Egyelőre nem tudni, hogy a kormány dolgozik-e ezeken a változtatásokon.
A továbbra is fennálló korlátozások közé tartozik a transznemű emberek nemének jogi elismerését akadályozó szabályozás, valamint az azonos nemű párok örökbefogadásának korlátozása.
A Human Rights Watch korábban arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar jogrendben más diszkriminatív rendelkezések is érvényben maradtak. A most elfogadott törvénymódosítás nem rendezi az Alaptörvény hátrányosan megkülönböztető megfogalmazásait, és nem oldja fel a gyülekezési törvény azon korlátozásait sem, amelyekre a Pride és más LMBTQI-vonatkozású rendezvények betiltásakor hivatkoztak. (AFP)
Identitás Magazin Kevesebb megjelenítése




























Hozzászólások