Antoni Rita
3 perc olvasás

Frissítve: 2025. jan. 15.

A Budapest Pride mai bejegyzésében arra buzdít mindenkit, hogy legyen részese Magyarország legnagyobb emberi jogi tüntetésének. A korábbi évek gyakorlatától eltérően az idei felvonulás időpontját már a tavalyi felvonulás végén bejelentették, amely a történelmi Stonewall-lázadás évfordulójára, június 28-ára esik idén. Az évforduló alkalmából számos nagyszabású eseménnyel készülnek, hogy méltó módon ünnepeljék a Pride történetének 30. évfordulóját.
A rendezvény nemcsak a felvonulásról szól: a program részeként civil falu várja majd a látogatókat, ahol különféle szervezetek mutatkoznak majd be. Az eseménysorozatot a Rainbow Party bulija zárja este a Budapest Parkban.
A Szivárvány Misszió Alapítvány arra kéri a résztvevőket, hogy jelöljék be naptárukban június 28-át, és csatlakozzanak a több tízezres tömeghez, amely az elfogadás, a szeretet és az egyenlőség mellett áll ki. „Vonulj velünk, és érezd, hogy nem vagy egyedül!” – szól a bejegyzésük üzenete, amely a közösség erejét és összetartását hangsúlyozza. A szervezők remélik, hogy minél többen csatlakoznak a felvonuláshoz, és a Pride-hét programsorozatához.
🚦💚🏳️🌈
Mert semmi sem veszélyesebb egy rendszerre, mint a szeretet, az önazonosság és a közösség ereje.
Ha van propaganda, amitől félni kell, az nem a szivárványzászló, hanem az, amelyik elhiteti velünk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha csendben maradunk.
A „melegpropaganda” valójában láthatóság, önazonosság, jogkövetelés – és ez bizony szexi.
Hozzászólások