top of page

Új közösségi térbe költözik a Labrisz

Frissítve: 2021. szept. 29.

Új LMBTQ közösségi tér jön létre a 8. kerületben, amely a Labrisz Leszbikus Egyesület új otthona lesz.


A Meseország becsomagolva is szépen fogy – Pécs Pride Felvonulás


Budapestnek eddig nem volt külön LMBTQ-közösségi tere, vagy ha úgy tetszik közösségi háza, ám tervek korábban is léteztek valami hasonló létrehozására

A leszbikus egyesület vezetői azért döntöttek a költözés mellett, mert a szervezet eddigi irodáját kinőtte, és az egyébként sem volt alkalmas rendezvények és közösségi programok szervezésére. Az új helyiséget a szervezet a Baross utcában bérelheti majd kedvezményesen a kerületi önkormányzattól. Az új közösségi teret a tervek szerint karácsonykor nyithatják majd meg.


A szervezet országosan – majd nemzetközileg – akkor vált ismertté, amikor tavaly ősszel megjelentették a Meseország mindenkié című mesekönyvet. Ezután támadások kereszttüzébe kerültek, ám ennek hatására a kötet iránti érdeklődés szárnyalni kezdett. Az érzékenyítő mesekönyvből egy év alatt több mint harmincezer példányt adtak el, és a Meseország becsomagolva is szépen fogy, jelenleg a 4. utánnyomás érkezik. Rédai Dorottya projektkoordinátor nemrég felkerült a TIME magazin világ legbefolyásosabb embereinek listájára.


A Labrisz Leszbikus Egyesületet 1999-ben jegyezték be, legfontosabb tevékenységük a közösségszervezés, a leszbikus és biszexuális nők láthatóságának elősegítése. Az egyesület 2001-ben indította a Melegség és megismerés című programot. Az LMBTQ érzékenyítő iskolai órákból azóta már több százat tartottak vidéki és budapesti középiskolákban és tanárképző intézményekben.



Egy megosztással támogathatsz minket!