top of page

Több százezren vonultak fel Berlinben


Múlt szombaton tartották a 40. Berlini Pride-ot, melyen több százezren vettek részt

A rendezvény egy vihar miatt 19:30-kor ért véget

Az én testem, az én identitásom, az én életem - volt a fő szlogenje az idei Christopher Street Day-nek

A múlt szombati jubileumi Berlini Pride hivatalosan délben vette kezdetét, több százezer felvonulófal, kirakodóvásárral és koncertekkel.

Helyszíni beszámolók szerint fegeteges volt a buli és a hangulat, mely épp a tetőpontján ért véget, ugyanis a német meteorológiai szolgálat viharjelzést adott ki, ezért a rendezvény este fél nyolckor félbeszakadt.

A helyszínen lévő kollégánktól Czakó Pétertől a következőket tudtuk meg: "Amikor megérkeztünk a Brandenburgi kapuhoz, egy vihar miatt lefújták a rendezvényt, ezért a beszédek elmaradtak."

"Hangosbemondókon bemondták, hogy vihar lesz, és nem biztonságos a szabad ég alatt tartózkodni."

Tavaly egyébként pont a berlini pride felvonulást felhőszakadás mosta el, de sokak emlékezhetnek a Xaver orkánra is, mely elemi erővel csapott le Berlinben tavaly októberben.

A rendezvényen résztvevők egyáltalán nem élték meg tragédiának a történteket. A koncertek nagy része nem maradt el, a kirakodóvásárt is megtartották, mindössze a pride hivatalos záróbeszédei maradtak el.

A rendezvényről több német televíziótársaság adott élő helyszíni közvetítést. A Der Tagesspiegel a pride alkalmából queer számmal jelentkezett, melyet szivárványpapírra nyomtattak.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page