top of page

A nők biztonságáért kampányolnak: az Isztambuli Egyezmény ratifikálását kérik a női magazinok

4 nappal ezelőtt
2 perc olvasás

🚦♀️ Október 11-től november 25-ig egységes kampánnyal állnak ki a hazai női magazinok szerkesztőségei az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáért. A kezdőnap a leánygyermekek világnapja, november 25. pedig a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja.


A nők biztonságát szavatoló egyezmény ratifikálása 2014 óta nem történt meg

A 24.hu-nak eljuttatott közleményükben hangsúlyozzák: a nők ügye közügy. Az egyezmény átfogó keretet biztosít a nők és gyermekek biztonságának erősítéséhez, beleértve a megelőzést, az áldozatok védelmét és az elkövetők felelősségre vonását is


Hajnal Edina, a Hétköznapi Feminizmusom Facebook-oldal tulajdonosa október 30-án, 17 órára újabb demonstrációt hirdetett a Kossuth térre. A kezdeményezés célja, hogy ismét felhívja a figyelmet az egyezmény ratifikálásának szükségességére.


Magyarország 2014-ben aláírta az egyezményt, de annak ratifikálása azóta sem történt meg. Az akkori kormány a megállapodást többek között „politikai hisztiként” utasította el, és azt állította, hogy a magyar nők biztonságban vannak. A kormányzati kommunikáció az egyezményt a genderideológia terjesztésével is összekapcsolta.


A TISZA Párt választási győzelme után több női politikus került a parlamentbe, és a párton belül női kör is alakult, amely szintén zászlajára tűzte a ratifikáció ügyét. Érdemi előrelépés azonban egyelőre nem történt. Amikor Forsthoffer Ágnest az egyezmény ratifikálásáról kérdezték, úgy válaszolt, hogy a kérdést még nem tárgyalták. A Szociális Minisztérium egy civil megkeresésre adott válasza szintén nem adott egyértelmű tájékoztatást a további lépésekről.


A nők elleni erőszak nem magánügy. A szóbeli, fizikai és szexuális bántalmazás, a párkapcsolati erőszak és a zaklatás olyan társadalmi problémák, amelyekkel szemben hatékony megelőzésre, áldozatvédelemre és következetes intézményi fellépésre van szükség. Az Isztambuli Egyezmény ehhez nyújt átfogó nemzetközi keretet.


Ha a TISZA-kormány valóban minden állampolgárt képviselni kíván, ideje egyértelmű álláspontot kialakítania ebben a kérdésben is. Az emberek jogállami változásokat és egyenlő bánásmódot várnak, kortól, nemtől, vallási, etnikai vagy szexuális hovatartozástól függetlenül. Az Isztambuli Egyezmény ratifikálása fontos lépés lehetne a nők és gyermekek hatékonyabb védelme felé.


Queer magazinként fontosnak tartjuk, hogy kiálljunk minden olyan ügy mellett, amely egy igazságosabb, biztonságosabb és sokszínűbb társadalom megteremtését szolgálja. Számunkra a nők jogai és biztonsága ugyanúgy emberi jogi kérdések, mint az LMBTQ+ emberek egyenlősége. A nők nem másodrendű állampolgárok, és a bántalmazás elleni védelem nem lehet politikai alku tárgya.


Az Isztambuli Egyezmény ratifikálását ezért mi is fontosnak tartjuk. Kiállunk a nők jogai mellett, mert a biztonság, a méltóság és az egyenlő bánásmód mindenkit megillet.

Hozzászólások


Hangot adunk a sokszínűségnek

Teret adunk a láthatóságnak.
Jobbá tesszük a queer hétköznapokat.

Közösséget építünk, ahol mindenki önmaga lehet.

Identitás Magazin logó

Még több szexi melegpropaganda

Mert semmi sem veszélyesebb egy rendszerre, mint a szeretet, az önazonosság és a közösség ereje.
Ha van propaganda, amitől félni kell, az nem a szivárványzászló, hanem az, amelyik elhiteti velünk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha csendben maradunk.
A „melegpropaganda” valójában láthatóság, önazonosság, jogkövetelés – és ez bizony szexi.​​

bottom of page