top of page

Ausztriában több mint 300 pap bojkottálja az áldások tilalmát

„Ez a rendelet sok keresztényt megbánt, elhomályosítja és hiteltelenné teszi Jézus felszabadító üzenetét” – áll az osztrák Pásztorok Kezdeményezésének mozgalom nyilatkozatában.


A korszerű teológia alátámasztja a leszbikusok és melegek kapcsolatainak megáldását


Továbbra is áldásukat adják a leszbikusok és melegek szerelmére

Ausztriában a több mint 300 liberális lelkészből álló csoport figyelmen kívül akarja hagyni a Vatikán meleg párok megáldásával kapcsolatos tiltását. „Ez a rendelet sok keresztényt sért, és elhomályosítja és hiteltelenné teszi Jézus felszabadító üzenetét" – írja a Pásztorok Kezdeményezése mozgalom kedden kiadott közleményében.


Hétfőn, mint arról az Identitás Magazin is beszámolt, a Vatikáni Hittani Kongregáció egyértelművé tette, hogy a katolikus egyház nem jogosult a meleg párok megáldására. A Pásztorok Kezdeményezése tiltakozik a katolikus egyház azon érvelésével szemben, miszerint az emberi kapcsolatok áldása csak akkor lehetséges, ha Isten céljait szolgálja.



A kezdeményezés papjai és diakónusai azt is bejelentették, hogy az egyházi istentiszteleteiken továbbra áldásukat adják leszbikusok és meleg szerelmére. Mint írják: „a korszerű teológia alátámasztja ezt a gyakorlatot”.


Az osztrák lelkészek kezdeményezése még 2011-ben közzétett egy „engedetlenségi felhívást”, amelyben többek között nők és házas férfiak papi felvételét követelik az egyházba.


Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése

Head
fffffffffff

bottom of page