top of page

Club Kid – amikor a parti véget ér, kezdődik az élet

8 órával ezelőtt
4 perc olvasás

Jordan Firstman rendezői debütálása a cannes-i ováció után Los Angelesben is bemutatkozott.


A provokatív felszín mögött váratlanul érzékeny történet rejlik - Fotó: Vida Virág

Mi marad, ha lemegy a zene?


A New York-i queer éjszakai élet mélyére kalauzol Jordan Firstman Club Kid című filmje, amelyben a szabad szerelem, a drogok és a vég nélküli bulizás ugyanúgy a mindennapok része, mint a vágy, a barátság és az összetartozás.


A kívülállók számára elsőre idegennek vagy akár riasztónak tűnő közeg szereplőit közelebbről megismerve azonban egy emberi és érzékeny világ tárul fel. A közösség tagjai számára a film akár olyan fantáziavilágot is megidézhet, amelyben valós emberek valós helyszíneken élnek a társadalmi szabályoktól felszabadulva.


Néhány nappal ezelőtt Los Angelesben tartották a Club Kid szakmai vetítését, amelyen az amerikai filmipar meghívott vendégei először láthatták a Cannes-ban bemutatott, és szó szerint is melegen fogadott alkotást. Az esten részt vett a film írója, rendezője és főszereplője, Jordan Firstman is, aki a vetítést követő beszélgetésen mesélt különleges rendezői debütálásáról.


A cannes-i siker mögött érzékeny történet

A Club Kid a 2026-os cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard szekciójában mutatkozott be, ahol hétperces álló ovációval fogadta a közönség. Firstman első nagyjátékfilmjét 35 milliméteres filmre, szűk költségvetésből forgatta. Az alkotásban Cara Delevingne, Diego Calva, Kirby Howell-Baptiste, valamint a tízéves Arlót alakító Reggie Absolom is szerepel.


Firstman már az első jelenettel mélyvízbe dobja a nézőt: New York queer éjszakai életének legmélyére vezet, ahol a vágy szabadon áramlik, az alkohol folyik, a drog pedig éppolyan hétköznapi kellék, mint a zene vagy a tánc. A kezdetben mellbevágó közeg azonban hamarosan színes, vibráló háttérré szelídül, miközben megismerjük ennek a kívülállók számára talán extravagáns, mégis emberi és szerethető közösségnek a tagjait.


A korántsem konszolidált életet élő főhős, Peter mindennapjaiba egyszer csak belecsöppen egy tízéves fiú, Arlo, akiről kiderül, hogy Peter biológiai fia. Peter hirtelen választás elé kerül: engedjen a benne ébredező apai érzéseknek, és vállalja a gyereknevelés felelősségét, vagy menjen vissza a klubba, és folytassa ott, ahol abbahagyta? Mert ez a két életforma összeegyeztethetetlen. Vagy talán mégsem annyira, mint elsőre gondolnánk?


A választ inkább ne spoilerezzük el, hiszen a filmet november 6-án kezdik vetíteni az amerikai mozikban. Annyi azonban elárulható: Firstman története a provokatív felszín mögött váratlanul érzékeny és mélyen személyes alkotás, amelynek folytatását szinte lehetetlen könnyek nélkül végignézni.


Együtt álltak a csillagok a film létrejöttekor

A sokoldalú Jordan Firstman a vetítést követő színpadi beszélgetésen a film születéséről, saját queer közösségéhez fűződő viszonyáról és a történet mögött rejlő személyes élményekről is őszintén beszélt.


A rendező elmondta, hogy 21 évesen rendezte első rövidfilmjét, amelyet később még néhány további követett. A Club Kid ötlete már hosszú ideje a fejében járt, de mellékprojektként tekintett rá, amely más, fejben vagy papíron létező filmtervei mellett várta a megvalósítás lehetőségét.


„Az Univerzum felajánlotta a lehetőséget. Megírtam a forgatókönyvet, és az emberek nagyon gyorsan reagáltak rá, meglett a pénz, meglett a szereplőgárda, az operatőr, akit szerettem volna. Szóval ez egy gyors folyamat volt, de úgy érzem, készen álltam, és megvolt a kellő tapasztalatom, hogy le tudjam forgatni az első nagyjátékfilmemet” – emlékezett vissza a film keletkezésére a rendező.


Saját élmények és belső felismerés

Jordan Firstman saját élményei és belső fejlődése is megjelennek a filmben, talán éppen ettől válik olyan hitelessé a történet. Az általa alakított Peter először találkozik közelről azzal az érzéssel, hogy egy alapvetően gyermekmentes közegben is kialakulhat komoly érzelmi és szülői kötődés egy kisgyerek iránt.


Peter életébe hirtelen csöppen bele egy kiskorú, akiért felelősséget kell vállalnia. A rendező saját bevallása szerint a forgatás során maga is megtapasztalta ezt a változást.


„Akkoriban volt egy barátom Berlinben, akivel rengeteget buliztunk, és láttam, hogy hogyan változik az élet ezáltal körülöttem. Ezt az élményt vittem át New Yorkba a vásznon. A film készítése során nagyon nagy odaadást és szeretetet éreztem a saját közösségem iránt, sok olyan barátomat castingoltam be a filmbe, akikkel éveken keresztül együtt buliztunk. Csak látni ezt a sok lelket… Azt hiszem, hogy a film azt tette velem, amit a filmben Arlo tett Peterrel.”


Arra a kérdésre, milyen volt kisgyermekkel forgatni, nevetve azt válaszolta, hogy sokkal jobban oda kellett figyelnie a viselkedésére, például nem használhatott oda nem illő szavakat. Aztán hozzátette, hogy a tízéves Reggie Absolom teljesen megváltoztatta a gondolkodását emberként.


A filmvásznon lassan formálódó apa-fia kötődés valós, és Firstman nagyon hálás azért, hogy ennek révén az ő élete és szemlélete is alapvetően megváltozott bizonyos emberi kérdésekben.

A színpadi panel után a fogadáson folytattuk a beszélgetést, ahol a rendező egy nagyon személyes dolgot is megosztott velem, amikor arról kérdeztem, vajon a saját életében is eljön-e az ideje annak, hogy gyermeket vállaljon.


„Nagyon betalál a kérdésed – mondta. – A válasz igen. Sőt, elárulom, hogy egy leszbikus barátnőmmel úgy döntöttünk, hogy saját gyermeket vállalunk. A baba már néhány hónapos, és éppen a film utolsó forgatási napján látta meg a napvilágot. Ha hiszel a jelekben… – nevet. – Nagyon boldog és büszke vagyok.”


Firstman filmje nemcsak a queer közösség számára lehet fontos alkotás. A Club Kid küldetése éppen az lehet, hogy a közösséget szépítés nélkül, mégis szeretettel és hitelesen mutassa be a lehető legszélesebb közönségnek. A film provokatív felszíne mögött ugyanis egy emberi történet bontakozik ki, amely talán azok számára is közelebb hozhatja ezt a közeget, akik eddig kívülről, előítéleteken keresztül tekintettek rá.


Vida Virág írása

Hozzászólások


Hangot adunk a sokszínűségnek

Teret adunk a láthatóságnak.
Jobbá tesszük a queer hétköznapokat.

Közösséget építünk, ahol mindenki önmaga lehet.

Identitás Magazin logó

Még több szexi melegpropaganda

Mert semmi sem veszélyesebb egy rendszerre, mint a szeretet, az önazonosság és a közösség ereje.
Ha van propaganda, amitől félni kell, az nem a szivárványzászló, hanem az, amelyik elhiteti velünk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha csendben maradunk.
A „melegpropaganda” valójában láthatóság, önazonosság, jogkövetelés – és ez bizony szexi.​​

bottom of page