Demonstráció az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáért
- Ferenc Józsa
- 6 órával ezelőtt
- 1 perc olvasás
Szeptember 6-án vasárnap 17 órától civilek és aktivisták demonstrációt tartanak a Parlamentnél az Isztambuli Egyezmény ratifkálása érdekében.

Amire 2014 óta várunk, most végre itt a lehetőség – Fotó: 444
„A nők és lányok elleni erőszak nem magánügy. Állami felelősség, hogy a bántalmazást megelőzzük, az áldozatokat megvédjük, és hatékony rendszert működtessünk az erőszak ellen.”
– Írják a szervezők a Facebook esemény leírásában. A demonstráció során többek közt emlékfalat fognak készíteni, ahova bántalmazott emberek történeteit, emlékeit várják. Az eseményen közös éneklés és tánc is lesz.
Eddig maszatolás, majd elutasítás ment, de most vasárnap civilek és aktivisták fogják kérni a ratifikációt. Szeptember 6-án 17 órai kezdettel aktivisták és civilek "Fogd meg a kezem! És ne engedjük el..." néven demonstrációt szerveznek az Országházhoz. Résztvevők közösen, egymás kezét megfogva körbeállják a Parlamentet, ezzel kérve a kormányt: itt az ideje végre ratifikálni az Isztambuli Egyezményt.
Az Isztambuli Egyezményt az Európa Tanács 2011-ben hozta létre azzal a céllal, hogy megelőzzék és felszámolják a nőkkel szemben elkövetett családon belüli erőszakot. Magyarország 2014-ben ugyan aláírta, azóta nem történt meg annak ratifikációja. Ha érdekel a demonstráció, itt megtalálhatod az eseményt és a részletes programot.


























Hozzászólások