Antoni Rita
3 perc olvasás


A feminizmus nem újkeletű „hiszti”, hanem hosszú múltra visszatekintő társadalmi mozgalom, amely a nemek közti egyenlőségért és – ma már – sokkal többről, az identitások sokszínűségének elfogadásáról is szól. Már a középkorban is voltak nők, akik túlléptek az akkori, rájuk szabott szerepeken: gondoljunk Jeanne d’Arc harcaira vagy Bingeni Szent Hildegárdra, aki filozófiát és zenét írt egy férfiközpontú világban. De valódi társadalmi mozgalommá a feminizmus a 18. századi francia forradalom idején vált, amikor Olympe de Gouges követelte: amit „emberi jogként” kérünk, az a nőkre is vonatkozzon. És a háztartásban még mindig nem volt egyenlőség. Magyarországon a valódi feminista szerveződés csak a ’90-es évektől indulhatott újra – például a NANE megalakulásával.
A feminizmus történetét általában négy hullámban írják le. Az első a 19–20. század fordulóján a nők szavazati jogáért harcolt. Sokan a szüfrazsetteket ma is csak radikális akcióik miatt emlegetik, pedig békés tüntetések, petíciók, oktatási reformok is hozzátartoztak a mozgalomhoz. Magyarországon 1904-ben Schwimmer Rózsa és Glücklich Vilma alapították meg a Feministák Egyesületét – bőven megelőzve más országokat.
A második hullám a ’60-as években már a mindennapi elnyomás ellen szólt: a női munkavállalás, a házimunka, a nők elleni erőszak témái kerültek a középpontba. Egyesek egyenesen úgy gondolták, a heteró kapcsolatok eleve elnyomók, ezért „politikai leszbikusokká” váltak, és gyakran női kommunákban éltek. Női könyvkiadók, archívumok, zenei fesztiválok indultak.
A vasfüggöny mögött mindeközben a feminizmust a „már megvalósult egyenlőség” állami dogmája háttérbe szorította. A nők „elvileg” dolgozhattak, de a bérekben és a háztartásban még mindig nem volt egyenlőség.
A harmadik hullám már a sokféleséget helyezte előtérbe: nem minden nő él ugyanúgy, és nem ugyanazokat az elnyomásformákat tapasztalja. A fekete, leszbikus vagy transz nők tapasztalatai gyakran teljesen eltérnek a fehér, középosztálybeli nőkétől. A queerelmélet és a férfikutatások is innen erednek – abból a felismerésből, hogy a nemi szerepek mindenkit, még a férfiakat is szorongatnak. Erre az időszakra jellemző a szexualitás kérdésének vitatása is – például a butch–femme leszbikusok vagy a BDSM létjogosultsága kapcsán.
A negyedik hullám ma zajlik, és középpontjában a Kimberlé Crenshaw amerikai jogász által kidolgozott metszetszemlélet áll: hogy identitásaink – például női, meleg, roma, transz vagy fogyatékossággal élő – nem külön-külön, hanem együtt határozzák meg, mennyire vagyunk láthatóak vagy elnyomottak. Egy kerekesszékes leszbikus másként tapasztal elutasítást, mint egy ép, heteró nő – és ezekről a különbségekről is beszélni kell.
Napjaink egyik legmegosztóbb vitája a feminizmuson belül a transz nők helyzete. Sokan természetes szövetségesként tekintenek rájuk, mások – az úgynevezett TERF-ek (trans-exclusionary radical feminists, azaz transzellenes radikális feministák) – szerint nem tekinthetők „valódi nőknek”. Az ilyen viták is azt mutatják, hogy a feminizmus nem monolit, hanem sokféle hangból álló párbeszéd.
Egy dolog azonban világos: még mindig nincs egyenlőség. A nők és az LMBTQ-emberek továbbra is hátrányokat szenvednek, és amit elértünk, bármikor elveszíthetjük. A feminizmus célja nem a férfiak „eltörlése”, hanem egy olyan világ megteremtése, ahol mindenki – bármilyen nemű vagy identitású – biztonságban és szabadon élhet.


Állítsuk meg a homofóbiát! – Érzékenyítő kiadványok és tartalmak terjesztése vidéki LMBTQ közösségek és aktivisták bevonásával

Gyűlöletellenes kampányunkhoz egyszerűen csatlakozhatsz. Oszd meg fenti cikkünket közösségi média felületeiden, releváns csoportokban, majd küldd el nekünk a megosztást igazoló linket (linkeket) vagy képernyőfotót (-fotókat) az identitasmagazin@gmail.com mailcímre. Részvételed segít abban, hogy minél többen megismerjék az ügyet, megosztásod hozzájárul egy mindenki számára elérhető befogadóbb, elfogadóbb közösség kialakításához. Buzdíts másokat is a kampányhoz történő csatlakozásra. Fődíj egy balatoni exkluzív utazás.
Mert semmi sem veszélyesebb egy rendszerre, mint a szeretet, az önazonosság és a közösség ereje.
Ha van propaganda, amitől félni kell, az nem a szivárványzászló, hanem az, amelyik elhiteti velünk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha csendben maradunk.
A „melegpropaganda” valójában láthatóság, önazonosság, jogkövetelés – és ez bizony szexi.
Hozzászólások