top of page
Keresés

Bejegyezték az első, azonos neműek között létrejött házasságot Lengyelországban

A varsói városháza csütörtökön jegyezte be egy azonos nemű pár Németországban kötött házasságát.


Jakub Kwiecinski és David Mycek 2017-ben Portugáliában mondták ki a boldogító igent. Házasságukat immár a saját hazájukban is bejegyeztethetik – Fotó: PinkNews


A mély, keresztény konzervatív gyökereiről ismert országban korábban nem volt példa erre. Ez is jól tükrözi az országban elinduló változásokat


Miután kedden Donald Tusk lengyel miniszterelnök bocsánatot kért azoktól az emberektől, akik évekig elutasítva és megalázva érezték magukat. Ezt követőén történt meg ez a történelmi esemény, ami kulcsfontosságú Lengyelország történetében.


Jelenleg bár Lengyelországban tiltott az azonos neműek házassága, de a közvélemény egyre elfogadóbb a queer közösséggel szemben. Az ország erősen konzervatív közege sokáig elutasító volt az LMBTQIA+ közösséggel szemben. A sokáig kormányzó lengyel Jog és Igazságosság Pártja (PiS) 2015 és 2023 között rendszeresen , a Fideszéhez hasonló módszerekkel kampányolt az ún. "LMBTQ és genderideológia" ellen. Ennek keretében olyan zónákat támogattak, melyek "LMBTQ-ideológia ellenesnek kiáltották ki magukat". Tavaly év novemberében az Európai Unió BíróságaEur kimondta: Lengyelországnak el kell ismernie minden olyan, azonos neműek között kötött házasságot, melyeket külföldön bonyolítottak le.


Donald Tusk aki az eltelt időszakban LMTQ-barát politikát képvisel 2023-ban került Lengyelország élére. Az utóbbi időszakban teljesen elszakadt a PiS queer- és genderellenes politikájától, s elindult a sokszínűség, az egyenlőség politikája felé.

Hangot adunk a sokszínűségnek

Teret adunk a láthatóságnak.
Jobbá tesszük a queer hétköznapokat.

Közösséget építünk, ahol mindenki önmaga lehet.

Identitás Magazin logó

Még több szexi melegpropaganda

Mert semmi sem veszélyesebb egy rendszerre, mint a szeretet, az önazonosság és a közösség ereje.
Ha van propaganda, amitől félni kell, az nem a szivárványzászló, hanem az, amelyik elhiteti velünk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha csendben maradunk.
A „melegpropaganda” valójában láthatóság, önazonosság, jogkövetelés – és ez bizony szexi.​​

bottom of page