top of page
Keresés

Európa Budapestre figyel: Rekordszámú nemzetközi vendég érkezik a 30. Budapest Pride-ra

Idén harmincadik alkalommal rendezik meg a Budapest Pride-felvonulást, amelyhez ebben az évben szokatlanul erős nemzetközi jelenlét társul.


Budapest pride van, volt és jövőre is lesz
Budapest pride van, volt és jövőre is lesz

Több mint 30 országból érkeznek politikusok, jogvédők és aktivisták, hogy részt vegyenek az eseményt megelőző Nemzetközi Emberi Jogi Konferencián, illetve magán a felvonuláson június 28-án


A résztvevők között számos európai uniós döntéshozó és közéleti szereplő is feltűnik – köztük Hadja Lahbib, az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosa, Michael O’Flaherty, az Európa Tanács emberi jogi biztosa, valamint Ernest Urtasun, Spanyolország kulturális minisztere. Rajtuk kívül több volt kormányfő – például Leo Varadkar (Írország) és Elio Di Rupo (Belgium) – is jelezte részvételét. A fővárosok szintjén is erős a képviselet: Amszterdam és Brüsszel főpolgármesterei is Budapestre látogatnak.


A hivatalos közlés szerint több mint 70 európai parlamenti képviselő csatlakozik a Pride-hoz, és a delegációk listája folyamatosan bővül. A felvonulásra érkeznek résztvevők például Ausztriából, Franciaországból, Grúziából, Kenyából, Kolumbiából, Svédországból, Ukrajnából és számos más országból – ezzel a 2024-es Pride minden eddiginél nemzetközibb eseménynek ígérkezik.


Üzenet a nemzetközi közösségtől: figyelnek ránk

A rendezvény szervezői szerint a nemzetközi érdeklődés világos visszajelzés arról, hogy a magyarországi helyzet nem marad visszhang nélkül. Az elmúlt években több törvényi intézkedés és közéleti megszólalás korlátozta az LMBTQ-emberek láthatóságát, jogait és biztonságát. A Budapest Pride ezekre a tendenciákra is válasz.


„Ez egy határozott jelzés a döntéshozók részéről, hogy a demokratikus normák megsértését nem lehet következmények nélkül hagyni” – mondta Radványi Viktória, a Budapest Pride elnöke.

Hozzátette: „Ez egy határozott üzenet Európa minden szegletéből a magyarországi LMBTQ-közösségnek: nem vagytok egyedül! Hallunk titeket, látjuk a jogfosztásokat, a fájdalmatokat, és nem fordítunk hátat. Budapestre jövünk, hogy együtt vonuljunk veletek június 28-án Magyarország történetének legnagyobb Pride-ján!”


A Stonewall-lázadás öröksége

A Budapest Pride idén is a Stonewall-lázadás évfordulójához időzül, utalva arra, hogy az LMBTQ-mozgalom története nemcsak jogi sikerekről, hanem ellenállásról és közösségi szolidaritásról is szól. A szervezők szerint fontos, hogy a felvonulás ne váljon pusztán fesztivállá, hanem megőrizze társadalmi-közéleti funkcióját.


„Több mint 14 ezer levelet küldtünk az Európai Bizottság tagjainak, hogy személyesen is lássák, mi zajlik Magyarországon. Hadja Lahbib biztosi látogatása azt mutatja, hogy az európai intézmények is reagálnak a civil kezdeményezésekre” – emelte ki Hegedűs Máté, a Budapest Pride sajtószóvivője.


Magyarországon az LMBTQ-közösség továbbra is kiszolgáltatott helyzetben van: a gyűlöletbeszéd erősödése, a transz emberek jogainak korlátozása, valamint a „gyermekvédelminek” nevezett törvény hatásai mind hozzájárulnak a szabad önkifejezés és társadalmi részvétel szűküléséhez.


Ebben a környezetben a Pride nemcsak egy esemény, hanem egyik utolsó, látható platformja a békés tiltakozásnak és közösségi jelenlétnek. A nemzetközi vendégek részvétele ehhez ad plusz súlyt, visszaigazolva: a magyarországi közösség nincs magára hagyva.

Commenti


Még több szexi melegpropaganda

Mert semmi sem veszélyesebb egy rendszerre, mint a szeretet, az önazonosság és a közösség ereje.
Ha van propaganda, amitől félni kell, az nem a szivárványzászló, hanem az, amelyik elhiteti velünk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha csendben maradunk.
A „melegpropaganda” valójában láthatóság, önazonosság, jogkövetelés – és ez bizony szexi.

Head
fffffffffff

bottom of page