Antoni Rita
3 perc olvasás

Frissítve: 2021. márc. 25.
Nemzetközi sajtóvisszhangot kapott a család az család kampány
A magyarok nagy része nem vevő a kormányzat homofób kampányára, ez derült ki egy tavaly decemberi felmérésből.
Michelin csillagos étteremtől az IKEA-ig egy sor vállalat csatlakozott „A család az család kampányhoz”, amely az azonos nemű párok gyermeknevelési joga mellett áll ki. A kezdeményezéshez 140 cég csatlakozott, válaszul arra, hogy Orbán gyakorlatilag megtiltotta az azonos neműek örökbefogadási jogát, és alkotmányba iktatta, hogy házasság csak férfi és nő között lehetséges.
A Bábel nevű budapesti Michelin csillagos étterem tulajdonosa barátjával él együtt, és azt reméli, hogy egyszer ők is örökbefogadhatnak gyermeket – nyilatkozta a meleg férfi a Bloombergnek. – Hubert Hlatky-Schlichter nem fél kormányzati megtorlástól, mert az szerinte csak növelné a kampány visszhangját, ugyanakkor tisztában van vele, hogy sokan félnek, és ezért nem merik támogatni a kezdeményezést, azt is hozzátéve, hogy „nem politikáról, hanem emberi jogokról szól a történet”.
Az amerikai üzleti hírügynökség megszólaltatta Chikán Attilát is, Orbán ex gazdasági miniszterét, aki szerint a kormány nem szeret ellenállásba ütközni, és a kampányban résztvevő cégek könnyen célpontokká válhatnak.
Pál Márton, a kampány egyik szervezője reméli, hogy a kezdeményezéshez csatlakozó cégek biztonságban vannak, amit egyébként csak akkor indítottak útjára, amikor már kellő számú támogató csatlakozott ahhoz, mert „hogyan is tudnának lőni egyszerre több mint száz célpontra” – mondta az aktivista meleg apuka a Bloombergnek.
A kampányvideót eddig több mint 7 millióan látták a TikTok-on, és az RTL Klub is sugározta a társadalmi célú hirdetést, ami miatt nemrégiben a Médiahatóság eljárást is indított a csatorna ellen.
Támogass minket egy megosztással!
Mert semmi sem veszélyesebb egy rendszerre, mint a szeretet, az önazonosság és a közösség ereje.
Ha van propaganda, amitől félni kell, az nem a szivárványzászló, hanem az, amelyik elhiteti velünk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha csendben maradunk.
A „melegpropaganda” valójában láthatóság, önazonosság, jogkövetelés – és ez bizony szexi.
Hozzászólások