top of page
Keresés

HIV-teszt és megelőző kezelés havi bérletért?


A berlini városvezetés bejelentette, hogy elérhetővé szeretnék tenni az alacsony jövedelemmel rendelkezők számára a HIV-megelőző kezelést, valamint egy kísérleti projekten keresztül növelnék a szűréssel és kezeléssel kapcsolatos kiadásokat.

A programot azok számára is lehetővé akarják tenni Berlinben, akiknek nincs egészségügyi biztosításuk, vagy illegálisan tartózkodnak az országban.

Új szűrőállomás létrehozása és a gyógyszerek ingyenes kiadása is szerepel annak a kísérleti projeknek a tervei között, ami hamarosan elindul Berlinben. Más német városokkal, vagy Budapesttel ellentétben a német fővárosban nincsenek ingyenes szűrővizsgálatok.

A projekt pénzügyi fedezetét a 2018-19-es költségvetésből fedeznék. Carsten Schatz berlini önkormányzati képviselő és HIV-aktivista szerint elképzelhető, hogy a szerényebb körülmények között élő berlini melegek a helyi "Berlin Pass" felmutatásával vagyis a kedvezményes tömegközlekedési bérletükkel tudják majd igénybe venni a szolgáltatást.

„Véget akarunk vetni az AIDS-nek Berlinben. Ezért erősítenünk kell a tesztelést és a megelőzést. Különösen örülök annak, hogy a költségvetésben megnő a HIV-tesztek és a prevenció finanszírozása, amely megvéd a HIV fertőzéstől." - mondta a berlini egészségügyért felelős szocialista szakpolitikus Dilek Kolat.

A programot azok számára is lehetővé akarják tenni, akiknek nincs egészségügyi biztosításuk, vagy illegálisan tartózkodnak az országban.

A siker érdekében workshopokat és előadásokat szerveznek. A berlini kezdeményezés része annak a 70 várost magába foglaló világméretű Fast Track City-elnevezésű kampánynak, melyben a résztvevők azt a célt tűzték ki, hogy 2030-ig felszámolják HIV-járványt.

A Fast Track City 2014-ben indult az AIDS világnapján, melyet párizsi politikusok, kormányzati tisztségviselők, civilszervezetek és aktivisták hoztak létre. Céljuk az AIDS visszaszorítása, és a HIV-prevenció erősítése. A program egyik fő eleme, hogy hogy 2020-ig a HIV-fertőzöttek 90 százaléka legyen tisztában státuszukkal és stigma, vagy diszkriminációmentesen élhessenek a mindennapokban. A projekt végső célja az AIDS teljes felszámolása.

A programban Berlin mellett Amsterdam, Athén, Barcelona, Berlin, Brighton, Brüsszel, Bukarest, Genf, Kijev, Lisszabon, Madrid, Odessza, Párizs, Porto, Sevilla, Valencia és Bécs vesz részt az európai városok közül.

Comments


MÉG TÖBB IDENTITÁS

Head
fffffffffff

bottom of page