• Identitás információ

A meztelen pasi túl szexi a vatikáni betlehemben


A Vatikán idei betleheme ellentmondásos reakciókat váltott ki katolikus körökben és azon túl is.

Az idei karácsonyi jelenet az irgalmasságot próbálja megjeleníteni.

Ferenc pápa szerint, ahogy Jézus magára vette az emberiség bűneit, nekünk is irgalmasnak kell lennünk felebarátainkkal - „Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük! Ez a törvény és a próféták” - Máté evangéliuma 7.12.

A jászolbéli jelenetet számos irgalmas cselekedet képi ábrázolása veszi körül: ételt adnak az éhezőnek, eltemetik a holtat, felöltöztetik a meztelent. Néhányan a temetésre váró halottat túl ijesztőnek találták, és a betlehemre a „Frankie Horror Picture Show” csúfnevet aggatták. Ez azonban semmi ahhoz a felzúduláshoz képest, amit a meztelen férfi váltott ki.

Az izmos, kidolgozott testű pasi – aki egyesek szerint úgy fest, mintha az edzőterem öltözőjében ellopták volna a ruháját – pont a jelenet közepén, a hatalmas karácsonyfa alatt hever, félig hátra támaszkodva. Testtartása többek szerint homoerotikus tartalmat hordoz, mások amiatt aggódnak, hogy elvonja a figyelmet a kis Jézusról és családjáról.

A prüdeket természetesen maga a meztelenség is kiakasztja, és vannak, akik az alkotás művészi színvonalával elégedetlenek. Mark Brumley, a Catholic World Report újságírója azonban védelmébe vette a pucér pasit. „Számomra ő egy lehetséges új, izmos kereszténységet képvisel” – írja.

A Facebook a jelek szerint nem a kereszténységet látta sugározni a meztelen figurából, mert letiltotta a betlehemről készült fényképet. Az indoklás így szól: „A hirdetés nem jeleníthet meg szexuális jellegű tartalmakat.”


#karácsony #ünnepek #Vatikán

ffffff