top of page

A finn gyerekeknek már születésükkor lehet két anyukájuk


A most elfogadott finn anyasági törvény értelmében azoknak a leszbikus pároknak, akik mesterséges megtermékenyítés útján vállaltak gyereket, többé nem kell végigmenniük az örökbefogadási procedúrán.

A finn anyasági törvény sokéves kampány eredménye

Yeees! -kiáltotta Helena és Eveliina, mikor a finn parlament 122-42 arányban elfogadta az új anyasági törvényt.

Ha a kórházban, akár a gyermek születése előtt, a biológiai anya párja sajátjának ismeri el őt, mindkét nő egyformán az anyjának minősül.

A finn parlament közelében álló könyvtárban nőpárok csoportja követte a parlamenti közvetítést élő adásban: egy részük kisgyerekkel jött, más részük talán a jövőben tervez majd gyereket.

Amikor a szavazás eredményét bejelentették, a könyvtárban egybegyűltek tapsban törtek ki; néhány tekintetben örömkönnyek csillantak fel.

Finnországban (Magyarországgal ellentétben) már régóta lehetséges a partner gyermekének örökbefogadása azonos nemű pároknál is. Helena és Eveliina Kyrki ezt az utat járták végig most egyéves kislányukkal, Seelával.

A folyamat néhány hetet vett csak igénybe és nem élték meg nehéznek vagy megalázónak, viszont teljesen fölöslegesnek érezték, hiszen a gyermeket együtt tervezték, így örültek volna, ha már születésétől mindketten a szüleinek számítanak. De most, ha Seelának egyszer majd kistestvére születik, a szülőknek nem kell majd ezeket a köröket lejátszani.

Az anyasági törvény sokéves kampány eredménye, amelyben a finn szivárványcsaládok egyesülete aktív részt vállalt. A törvény fontos előrelépés a szivárványcsaládokban felnövő gyerekek jogegyenlősége szempontjából: most már születésüktől fogva joguk van két szülőhöz, az az eljárás pedig, amelynek során a nem-biológiai szülő elismeri az anyaságot, pontosan ugyanolyan, mint heteroszexuális pároknál az apaság elismerése.

"Most még egyenlőbbek lettünk a heteroszexuálisokkal – mondta Helena Kyrki - és ez senkinek a jogait nem csorbítja."

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page