top of page

Tavaly 223 új HIV-fertőzöttet szűrtek ki Magyarországon


A járványügyi szervek április 23-án hozták nyilvánosságra a tavalyi HIV/AIDS adatokat.

A fertőzöttek 87 százaléka meleg

A regisztrált HIV-fertőzöttek száma 2017-ben 3567-re emelkedett.

A HIV-szűrőállomások valamivel kevesebb új HIV-fertőzöttet regisztráltak, mint 2014 és 2015-ben. Akkor 271 volt a csúcs két a két egymást követő évben, ami az eddigi legmagasabb fertőzésszám éves szinten a betegség hazai történetében.

Az elmúlt két év közel azonos fertőzésszámot mutat, tavaly 223, míg tavalyelőtt 228 HIV-fertőzöttet regisztráltak itthon.

A magyarországi HIV-fertőzöttek száma 2005-ben haladta meg először a százat, majd 2012-ben a 200-at, de két év múlva 2014 és 2015-ben már közelítette a 300-at, ami jól mutatja a fertőzés terjedésének gyorsuló ütemét.

A fertőzöttek legalább 13 százaléka nő, mely rácáfol arra az előítéletre, mely szerint a HIV csak a homoszexuálisok között terjedne. Ugyanakkor a regisztrált HIV-pozitívok legkevesebb 87 százaléka meleg.

A halálozási adatokban tavaly a nők kiugróan magas arányban szerepeltek. A tavalyi 8 halálesetből 5-en voltak nők. A férfiak esetében ez a szám mindössze 2.

A statisztikai adatok arról tanúskodnak, hogy 1 AIDS okozta halálesetben ismeretlen volt az elhunyt személy neme. A korábbi években ez az arány fordított volt.

Az elmúlt években 2 anya is átadta a betegséget csecsemőjének, ami azt jelenti, hogy az anyák fertőzése csak szülés után derült ki, ugyanis a gyógyszert szedő kismamák nem adják át a fertőzést a csecsemőjüknek.

A legtöbb új fertőzött a harmincas és a húszas korosztályból kerül ki, de az ötvenes és hatvanas korosztályból is szűrtek ki fertőzötteket.

Bár a fenti adatok azt mutatják, hogy Magyarország az enyhén HIV-fertőzött országok közé tartozik, a szakemberek szerint itthon mindössze a fertőzöttek 30 százaléka lehet kiszűrve, melyet az is alátámaszt, hogy magas azoknak az aránya (40-50 fő), akiket csak a betegség utolsó, AIDS stádiumában szűrnek ki.

A járvány hazai története során közel négyszázan vesztették életüket AIDS-ben 1987 és 2017 között.