• Talabos Dávidné Dr. Lukács Nikolett

Cigányozott már le meleg


Beszélgetőtársam egy kedves nyitott fiatalember, aki a vidéki meleg romák nehéz hétköznapjaiba enged bepillantást.

Árnyékként élve - Vidéki meleg romák helyzete Magyarországon

A transznemű romák helyzete a legnehezebb

András 30 éves, Győr-Moson-Sopron megyében él és dolgozik párjával együtt. 11 évig tartott elfogadnia önmagát, főként azért, mert közösségében az LMBTQI személyeket nem értik meg, másrészt azért, mert az LMBTQI személyek nagy része a romákat diszkriminálja. Így kétszeresen hátrányos helyzetűnek nevezhetjük, akinek még nehezebb volt megvalósítania önmagát, mint meleg társainak.

- Mit gondolsz a vidéki roma melegek helyzetéről?

- Úgy gondolom, hogy míg a melegek és leszbikusok országszerte egyre elfogadottabbak, addig a roma melegek elfogadottsága semmilyen irányba nem halad. A roma melegek tekintettel a hagyományokra, a közösségükben kialakult helyzetre, titokban ismerkednek, nem annyira nyitottak, mint általában a nem roma melegek.

- Tudnál példát mondani erre?

- Volt, hogy egy ismerkedős oldalon mikor kiderült, hogy roma vagyok én is, akkor az illető félelmében azonnal letiltott, annyira bennünk van az elnyomás és a félelem, nehogy kiderüljön a roma közösségen belül a másságunk. Nemrég láttam neten, hogy vannak néhányan, akik a roma melegekkel foglalkoznak, de az információk nagy része sajnos nem jut el a vidéki roma közösségekhez.

- Milyen megoldást látsz erre a helyzetre?

- Úgy gondolom, hogy nagy segítség lenne egy politikai szervezet megalakítása. Ha már vannak a roma nőknek és a romák jogaiért küzdő szervezetek, akkor miért ne lehetne egy párt az LMBTQI romákért is?

- Sokat hallunk arról, hogy maguk a nem roma melegek a roma romákkal szemben nagyon gyakran előítéletesen viselkednek. Mik az ezzel kapcsolatos a tapasztalataid?

- Sajnos ez így van. Volt már, hogy lecigányozott egy meleg, de lepergett rólam. Úgy gondolom, hogy ezen egy hatékony roma meleg érdek képviseleti szervezet, vagy egy párt segíthetne, mely nem kifejezetten csak meleg emberekből állna.

A többi roma párthoz hasonlóan életvezetési tanácsokat adna a romáknak és megértetné velük azt, hogy igen vannak meleg romák is, és ez nem egy betegség, nem egy átok vagy egyéb. Támadás esetén pedig jogi segítségnyújtást nyújtanának az áldozatoknak.

Tudom azt, ha egy romát mássága miatt támadás illetve megaláztatás ér, akkor nem fog hatósághoz fordulni, mert annyira egyedül érzi magát. Tisztában vagyok azzal is, hogyha ezt egy roma pártnak mondanám, akkor sem kapna lehetőséget, mert a hatalom ellenállna.

Nagyon fontos, hogy többet beszéljünk erről a témáról, és hogy ez ne legyen többé tabu. El kell magyarázni ezeket a dolgokat a közösségen belül, és felvilágosítani őket. Nagyon fontos továbbá, hogy vannak transznemű romák is, akinek a legnehezebb a dolguk, mert ha vállalni merik magukat, akkor egyenesen bolondnak titulálják őket, sőt udvari bohócként bánnak velük, akiken szórakozni lehet.

Kiemelném még az egészségmegőrzést, különösen a HIV kérdést, amiről szintén beszélni kell. Egy nagyon jó haverommal történt, aki HIV-pozitív lett, mert partnere, aki tudta, hogy fertőzött, csak fél év után közölte vele ezt a tényt. Szerintem, ha valaki szándékosan megfertőz másokat, azt büntetni kell. Az LMBT közösség tagjaiban pedig tudatosítani kellene a fertőzések veszélyeit, ahogy a romák körében is.

- Mik a jövőbeni terveid?

- Megpróbálom teljesen kizárni a negatív embereket az életemből. Minél több LMBT romát szeretnék buzdítani, hogy merjenek kiállni önmagukért és ne szégyelljék azt, hogy kik is valójában. Még egyszer ismétlem egy pártot kellene ehhez létrehozni. Ha úgy adódna, hogy ez sikerülne, akkor teljes mértékben nyíltan vállalnám a másságomat minden roma előtt. A következő pride-on szeretnék egy romákból álló LMBT csapattal felvonulni a roma zászlóval.

A romák a szivárványzászlón egyébként is jelen vannak, mi LMBT romák duplán is, mégis önmagunk árnyékai vagyunk, amin változtatni kellene.

#vidékimelegromák #vidékimelegek #Identitássztori #romamelegek #queerinfo

Breaking News:

ffffff