Antoni Rita
3 perc olvasás

Az orosz rendőrség körülbelül 25 embert előállított szombaton a szentpétervári Pride felvonuláson, melyet betiltottak.
Az orosz rendőrség körülbelül 25 embert előállított szombaton a szentpétervári Pride felvonuláson
Az orosz rendőrség körülbelül 25 embert előállított abból a mintegy 60 főből, akik az előzetes tiltás ellenére szombaton a szentpétervári Pride felvonuláson résztvettek.
A nem engedélyezett pride résztvevőit egy buszba tuszkolták be a rendőrök. Tiltakozásképp a szervezők magányos tüntetéseket hirdettek meg, így követelve szabad gyülekezési jogot.
„Azért jöttem ma a Palota térre, hogy támogassam az LMBT-közösséget és önmagamat is.” - mondta az egyik aktivista - „Belefáradtam már a diszkriminációba, és abba, hogy nem állhatok ki a nyilvánosság elé azzal, hogy nem érzem jól magam a bőrömben. Az országomat nem érdekli a hogylétem, nem törődik velem.”
A tüntetők néhány tucatnyian voltak, és nem csaptak össze a rendőrökkel.
Oroszországban 2013 óta hatályban van egy törvény, mely korlátozza a melegek szabadságjogait. A rendőrség júniusban rövid ideig egy brit LMBT-aktivistát is előállított, aki a Kreml közelében tüntetett.
Mert semmi sem veszélyesebb egy rendszerre, mint a szeretet, az önazonosság és a közösség ereje.
Ha van propaganda, amitől félni kell, az nem a szivárványzászló, hanem az, amelyik elhiteti velünk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha csendben maradunk.
A „melegpropaganda” valójában láthatóság, önazonosság, jogkövetelés – és ez bizony szexi.
Hozzászólások