1/1
  • Óvári Krisztián

"Ha nem tudod önmagad szeretni, hogyan tudnál mást szeretni?”


Idén a nagy valóság tv-show sorozatok már négy díjat is elnyertek az Creative Arts (Kreatív Művészetek) Emmy-díjon szeptember 9-én, beleértve a Legjobb valóságshow programjának járó díját, amelynek házigazdája RuPaul.

RuPaul Drag Race műsora jövő évben folytatódik

RuPaul Drag Race című műsora történelmet írt

Múlthéten a 70. Primetime Emmy-díjátadón, a show a továbbiakban is díjat nyert, hiszen elnyerte az áhított Kiemelkedő Valóságshow Verseny Program díját, ezzel megtörve a The Voice című műsor utóbbi három évre jellemző nyerési hullámát, amelyet hatalmas tapssal ünnepeltek.

„Ez nagyon kedves, nagyon szépen köszönöm!” – mondta RuPaul, majd folytatta: „Annyira boldogok vagyunk, hogy bemutathatjuk ezt a show-t. Egyúttal szeretném megköszönni a 140 drag queen nevében is, akiket szabadon bocsátottunk.

RuPaul a teljes stábnak, akik a show-n dolgoznak, mind pedig minden „álmodozónak” a világon köszönetet mondott, majd a szimbólumává vált szlogenével fejezte be: „If you can’t love yourself, how the hell are you gonna love somebody else?”, azaz „Ha nem tudod önmagadat szeretni, akkor hogyan tudnál mást szeretni?”.

A győzelemmel most először fordult elő, hogy egy show nemcsak az „Outstanding Reality-Competition Program” díját, hanem az „Outstanding Host of a Reality-Competition Program” díját is elnyerte egyazon évben.

RuPaul Drag Race műsora jövő évben folytatódik, és az Internetet felkutattuk, hogy minden T-t megtaláljunk, minden lehetséges queen esetén, a várva várt évadban.

RuPaul Drag Race All Stars műsora szintén a negyedik évadhoz közeledik, ahol Mama Ru visszahoz néhány közönségkedvencet, hogy bemutassák a karizmájukat, egyediségüket, elszántságukat és tehetségüket.

#RuPaul #Emmydíj #rainbowtainment #Identitáshétvége

0 hozzászólás

Head 3