top of page

Dánia Tanzániának szánt segélyeket tart vissza homofóbia miatt


Dánia 65 millió krone (2,69 milliárd Ft!) segélyt tart vissza egy tanzániai vezető politikus homofób megjegyzései miatt.

Tanzánia második legnagyobb adományozója Dánia

Az emberi jogok tiszteletben tartása Dánia számára kulcsfontosságú

A dán fejlesztési miniszter Ulla Tornaes nem nevezte meg a politikust, de azt mondta, hogy nagyon aggasztják a homofób tanzániai megnyilvánulások

Paul Makonda Dar es Salam városának kereskedelmi biztosa múlthónapban felhívást tett közzé a nyilvánosságnak, hogy jelentsék fel a melegeket a rendőrségen.

Azt is kijelentette a tisztségviselő, hogy a Tanzániai Hírközlési Hatóság munkatársaiból, a rendőrségből és a média szakembereiből álló csapat fogja vizsgálni a közösségi médiát, hogy megtalálja és letartóztassa az azonos nemű kapcsolatokban élőket.

A tanzániai kormány álláspontja szerint a melegeket felügyelő csoport, melynek létrehozását a helyi hivatalnok szorgalmazott, nem a kormány hivatalos politikája

A homoszexuális cselekmények illegálisak Tanzániában, és 30 év börtönbüntetéssel is sújtható. A tudósítók szerint a melegek elleni homofób megnyilvánulások John Magufuli elnök 2015-ös megválasztása óta fokozódtak.

2017-ben az ország helyettes egészségügyi minisztere támogatta, hogy nyilvánosságra hozza a meleg személyekről készült listát.

"Nagyon aggódom a tanzániai negatív folyamatok miatt. Legutóbb egy vezető politikus által tett bejelentésért" - írta Tornaes asszony a Twitteren.

"Ezért úgy döntöttem, hogy 65 millió dán koronát tartok vissza azért, mert az emberi jogok tiszteletben tartása döntő fontosságú Dániában."

A dán fejlesztési miniszter lemondta a Kelet-afrikai országba tervezett látogatását, adta hírül a dán közszolgálati média.

A tanzániai kormány még nem kommentálta az esetet.

Makonda - az elnök elkötelezett szövetségese - múlt hónapban azt is kijelentette, hogy nemzetközi kritikákra számít, de jobb, ha más országok haragja várja, mint az isten haragja.

A kormány elhatárolódott a kereskedelmi biztostól, mondván, Makonda csak a személyes álláspontját hangoztatta.

Hozzátéve, hogy a kormány továbbra is tiszteletben tartja az emberi jogokat az alkotmányban foglaltak szerint.

Még ebben a hónapban 10 férfit letartóztattak, mert azonos neműek házassági ceremóniáját vezényelték le Tanzánia Zanzibár szigetén.

A lépést elítélték emberi jogi csoportok.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page