• Czakó Péter

"A Fidesz soha nem fogja bevezetni a melegházasságot"


Pár hete a Freie Ungarische Botschaft (Szabad Magyar Nagykövetség) civilszervezet rendezett egy beszélgetést a jogállamiságról, ahol a vendég a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet volt elnöke, Dénes Balázs volt.

Rövid interjú Dénes Balázzsal a TASZ volt vezetőjével

Jobban felmerik magukat vállalni az emberek mint 20-30 évvel ezelőtt

A helyszín a berlini Neuköln kerületben található Zönotéka volt, amely az Aurórához, vagy a bezárt Sirályhoz hasonlóan egyfajta magyar kulturális térként működik és pont ilyen célokra adják bérbe a termüket. A falait régi külföldi filmek magyarosított poszterei díszítik aminek a szocializmusban nagy divatja volt, viszont itt kellemes nosztalgikus hangulat benyomását keltette.

A szervező civilszervezetet helyi magyarok alapították és legfőbb céljuk az, hogy felhívják a magyarországi politikai és esélyegyenlőségi anomáliákra a figyelmet. Ennek az előadásnak is pont az volt a célja, amit már hetek óta lázasan késztettek elő. A helyszínen a meghirdetett kezdésre alig pár ember jelent meg, majd amikor a beszélgetés elindult, akkor a terem teljesen megtelt. Az érdeklődő korosztály elég vegyes volt, és jöttek családosok is.

Dénes Balázs 15 évig irányította a TASZ-t, az volt az első munkahelye is és azért váltott mert úgy érezte, hogy szükség van vérfrissítésre. Jelenleg Berlinben él, mert itt van a Liberties nevű nemzetközi jogvédő szervezet székhelye, ahol ő is dolgozik.

A szervezet dióhéjban összefoglalva, az előző munkahelyéhez hasonlóan szintén "watchdog", az az "őrkutya", akik a politikai és társadalmi történéseket figyelik, monitorozzák csak EU-s szinten és hívják fel az adott tagállam figyelmét ha jogsértést tapasztalnak, illetve a tagállamok jogvédő szervezetinek is segítséget nyújtanak.

Mint megtudtuk Nyugat-Európában a civilszervezetek gyengébbek mint Kelet-Európában és alig vannak "watchdog" szervezetek, de ennek azon egyszerű oka van, hogy nyugaton eleve az országok jogrendszeréből lett az Európai Uniós jog, tehát kvázi a kettő egy és ugyanaz, így nem kell rohangálniuk annyiszor Strassburgba az emberi jogi sérelmek miatt, mint a keleti szomszédoknak pl: Magyarországnak is. A Nyugat-Európai jogrendszer az emberi jogok tiszteletén alapszik.

Ettől függetlenül a Nyugatnak is már szüksége van az ilyen szervezetekre, mert a nacionalista populizmus, aminek Orbán Viktor is a követője, sajnos ott is terjed, igaz a jogrendszer nem engedi őket annyi hatalom birtokába, mint a Magyar kormányfőt.

Minket a számunkra két legégetőbb téma foglalkoztatott, hogy egyrészt mikor lesz meleg házasság Magyarországon és mi a legfőbb társadalmi különbség Magyarország és Németország között a mindennapokra vetítve?

"A Fidesz soha nem fogja bevezetni a meleg házasságot, bár az tény, hogy ma sokkal jobban felmerik magukat vállalni az emberek mint 20-30 évvel ezelőtt, de a jelenlegi magyar vezetés elveibe ez nem fér bele. A legfőbb társadalmi különbség pedig az a két ország között, hogy a németek nem akarják megmondani ki hogyan éljen. Az elvük az, hogy élni és élni hagyni." - mondta Dénes Balázs magazinunk kérdésére.

Amúgy a TASZ volt vezetője szerint a Magyar miniszterelnöknek esze ágában sincs kilépni az unióból, sőt belülről akarja a saját gondolatvilágához igazítani. Élvezi, hogy a neves külföldi lapok a nagy diktátorok közé sorolják és a legnagyobb Európa Parlamenti frakció, a Néppárt biztosan nem zárja ki, főleg mert esélyes hogy az övé lesz a Néppárton belül a 2. legnagyobb csoport.

Orbánt csak a magyar választók tudják leváltani és ezt kívülről várni badarság. Az EU meg akármennyire is csodás elveket vall, de a legfontosabb számára a szabadpiac, ahol a termékek és szolgáltatások szabadon áramolhatnak. Ezt a jelenlegi Magyar kormány pedig tökéletesen kiszolgálja.

Az este nagyon jól végződött. Rengeteg kérdés volt és volt amit csak privátban lehetett már feltenni, mert annyira elszaladt az idő. Ettől függetlenül a Freie Ungarische Botschaft egy kiváló beszélgetést szervezett, ahol sok érdeklődő gyűlt össze. A további terveikről annyit, hogy decemberben karácsonyi bulit is tartanak, ahová szintén várják az érdeklődőket. És az EU-s választásokra ugyanúgy figyelemfelhívó kampánnyal készülnek, ahogy azt tették az áprilisi magyar parlamenti választások előtt is.

A szervezet havonta kétszer szokott gyűlést tartani általában keddenként, ahová szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Ezen a linken lehet hozzájuk jelentkezni: https://www.facebook.com/FreieUngarischeBotschaft/

#TASZ #Németország #Berlin #melegházasság #CzakóPéter #DénesBalázs #queerinfo #politika

Breaking News:

ffffff