• Gőz Magdolna

Ha Orbán megy, másnap már házasodhatnak a melegek?


A cím elég sarkítottan fogalmaz, de sok valóságtartalma van.

A jelenleg magyar kormány sokszor bebizonyította már, hogy homofób!

Az Orbán kormány mint ismeretes nem az LMBT közösség barátja, amivel terjedelmes cikkekben már foglalkoztunk kezdve azzal hogy az Alaptörvényben rögzítették, hogy házasság csak férfi és nő között lehetséges. Nem egyszer buzizott maga a miniszterelnök is a parlamentben, vagy ha arra a homofób "családvédő" konferenciára gondolunk, amit pont az országházban tartottak tavaly és akkor még nem is említettük a köztévé elhíresült műsorát, ahol a homoszexualitás kigyógyításáról értekeztek.

Tanulságok a török helyhatósági választásokból

A civilszervezetek folyamatosan perlik a magyar államot az LMBT-jogok tiszteletben tartásáért. Ez lenne az LMBT-barát Fidesz? Ez lenne az LMBT-barát Magyarország?

Tény, hogy a szocialista-liberális kormányok sokkal többet tettek a hazai LMBT-jogokért és elévülhetetlen érdemük a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetésében és az is tény, hogy valamilyen érthetetlen okból vannak olyan melegek akik a Fideszre szavaznak.

"Nem baj, ha nem házasodhatnak a melegek, csak migráns ne legyen!" - olvastam valamelyik kommentet és azt hittem megnyílik alattam a föld. Most függetlenül attól, hogy reagálnék erre a nagyon ostoba kommentre inkább kifejtem, a cikk témáját, hogy lesz-e meleg házasság azután, ha Orbánékat leváltják.

Azoknak pedig akik úgy gondolkodnak, ahogy az előbb idézett kommentelő, azoknak ajánlom a "7+1 ötlet hogyan kezeljük a gyűlöletpropagandát!" című írásunkat. Fogunk még foglalkozni azzal a témával is! Ne aggódjatok!

A kérdésfelvetés jogos, hiszen a nemrég tartott törökországi helyhatósági választások után a török bíróság helyt adott az egyik helyi LMBT-civilszervezet panaszának és felfüggesztette az LMBT-programok tiltását Ankarában.

Az önkormányzati választásokon az Ankarát és Isztambult 1994 óta kormányzó konzervatív AKP párt csúfosan alulmaradt, mivel mindkét városban a Köztársasági Néppárt (CHP) jelöltjei győzedelmeskedtek. A CHP-ről köztudott, hogy támogatja az LMBT-jogokat, ezért jogosan tesszük fel a kérdés, hogy amennyiben a Fidesz veszít, úgy másnap akár már házasodhatnak a melegek Magyarországon?

A válasz igen és nem! Egyrészt ehhez az kell, hogy valamelyik demokratikus ellenzéki párt nyerjen, akik rendszeresen felvonulnak a Budapest Pride-on, mert ha a Jobbik, vagy Isten ments a Mi Hazánk nevű szélsőjobbos formáció nyer, akkor felejtsük el, hogy bármit is javulnak egyáltalán az Emberi Jogok Magyarországon.

A másik, hogy ahogy azt már fentebb említettük, hogy magába az Alkotmányba írták bele, hogy házasság csak férfi és nő között lehetséges, szóval először ezt kéne módosítani, amihez viszont 2/3-os parlamenti felhatalmazás szükséges.

Nehéz lesz és pont amiatt mert Orbánék ezt nagyon megnehezítették, viszont számos területen addig jelentős eredményeket lehetne elérni.

Ezek pedig szerintünk:

- Az állam támogathatná a közösségünket érintő rendezvényeket mind anyagilag, mind reprezentatív.

- A közmédiában állandó műsor mehetne ami a közösségünk életével, problémáival foglalkozik és támogatást nyújthatna az LMBT-sajtónak is.

- Biztosítaná az LMBT emberek védelmét pl: állandó felvilágosítás a rendőrségen, és az EBH megerősítésével. Plakátkampány a köztereken az elfogadásért.

- Jelentősen csökkenthetné a HIV-megelőző gyógyszer árait és a szociálisan nehéz helyzetben levőknek pedig ingyenessé tehetné.

- Jelentős pénzügyi és egyéb forrásokat fektethetne a HIV által fertőzöttek kezelésébe és a megelőzésbe. Mint ismeretes nem hívják össze a Nemzeti HIV/AIDS Munkacsoportot évek óta és az AIDS Világnapján osztanak sem gumit a meleg helyeken. A korábbi kormányokkal ellentétben alig 15 millió forintot fordítanak évente a HIV-el kapcsolatos dolgokra!

- Elismerné a 3. nemet és teljes egyenjogúságot adna a transzoknak. Utóbbi most elég problémás, mivel leállították a nem jogi elismerését minisztériumi szinten.

- Állandó tananyag lenne az oktatási intézményekben az olyan felvilágosító program mint pl: a Melegség és Megismerés.

- Támogatást nyújtana LMBT-szórakozóhelyek megnyitásához, vagy üzemeléséhez. A bérleti díjak magasak és évek óta nehezen gazdálkodják ki a partiszervezők. Ugyanakkor az elvándorlás se tesz jót nekik.

Egyenlőre ennyi jut az eszünkbe, amit simán meg lehetne valósítani anélkül, hogy a Magyar Alkotmányhoz hozzá kéne nyúlni, de biztos még van ezer dolog, amit lehetne tenni. Egy biztos, ha az Orbánékat valaha is leváltják a demokratikus erők, akkor sokkal jobb lesz Magyarországon az LMBT emberek helyzete.

#OrbánViktor #Törökország #LMBTjogok #Magdiagőzben #politika

Breaking News:

ffffff