top of page

Berlinben esélyesebb lenne a Pécsi Pride, mint a magyar városban


A kivándorlás az utóbbi évek egyik legnagyobb problémája Magyarországon, ráadásul a kormányzat ahelyett, hogy visszacsábítaná, inkább elriasztja a magyarokat.

A város 2007-ben harmadik, 2008-ban pedig második lett az „Élhető Települések” (The LivCom Awards nemzetközi versenyének 75 ezer és 200 ezer lélekszám közötti települések kategóriájában) és 2010-ben pedig Európa Kulturális Fővárosa volt.

Rengetegen költöztek ki a német fővárosba Pécsről, köztük sok meleg is

Most volt a napokban az évfordulója annak, hogy már 4 éve Berlinben élek. Az azóta eltelt időben sok ittenit megismertem köztük magyar homoszexuálisokat is, és közülük a legtöbben meglepő módon Pécsről jöttek. Már a kiköltözésem idejében is készített az RTL klub riportokat arról, hogy egész lakóházak néptelenedtek el Baranya megye székhelyén. Az ismerőseim szerint a helyzet drámaiságát jól mutatja, hogy több éves hirdetések láthatók egyes óriásplakátokon (pl: már azóta a forgalomból is kivont telefonok) és ha nem lennének diákok, akkor az 5. legnagyobb magyar város egy valóságos szellemtanya lenne.

Szomorú hogy idejutottunk, holott a település gyönyörű, számos műemléke az UNESCO örökségvédelmi listán van és 2010-ben még Európa Kulturális Fővárosa is volt. Ráadásul a város 2007-ben harmadik, 2008-ban pedig második lett az „Élhető Települések” (The LivCom Awards nemzetközi versenyének 75 ezer és 200 ezer lélekszám közötti települések kategóriájában.

Mi történt, hogy az egykor élhetőnek kikiáltott Pécs ma már szinte csak diákokkal lakott?

A válasz egyszerű: drasztikusan csökkent az életszínvonal és Schengen megnyitásával az emberek elindultak külföldre. Ez tény, akárhogy is próbálják szépíteni kétes számításokkal.

Ideje lenne végre őszintének lenni a világhoz! Mindenki szeretné, ha nem csak Budapesten lennének felvonulások, hanem vidéki településeken is, de ezek fényében nem hiszem, hogy sok esélyük lenne azokat megszervezni. A magyar vidéki pride-ok kérdése pedig így is mindig különös viták tárgyát képezték. No nem a sima progikra gondolok, amiket a Budapest Pride odavisz, vagy egy-kettő eseményt, amit a helyi szervezet csinál, hanem a felvonulásokra. Utóbbi még soha nem volt. Miért? Félnek a homoszexuálisok vidéken, vagy már annyian elköltöztek, hogy nincs aki felvonuljon?

Most hagyjuk azt, hogy egyesek mit terjesztenek, hogy olyan "Fenomenális LMBT élet van Magyarországon, hogy csak na!", miközben alig vannak vidéki meleg helyek, és van hogy a szélsőjobb is bezárat eseményeket, ahogy Szegeden is tették pár hónapja, vagy nemrég a fővárosban is. Érted Budapesten, amit nemrég a Tripadvisor LMBT barát városnak nyílvánított, rendszeresen tönkretesznek nácik LMBT rendezvényeket...

Saját tapasztalat, hogy eleve nagyon nem egyszerű a közösségnek eseményt szervezni, pláne vidéken, és akkor még hozzájárulnak további nehezítő tényezők is, csak akkor meg nem értem, hogy miért kell magunkat ámítani, hogy minden a legjobb úton halad, pedig ez egyáltalán nem igaz!

A helyi LMBT szervezetnek a PEMEL LMBT Közösségnek pedig nagyon nincs egyszerű dolga. Egyrészt meg kell küzdeni sok helyi kirekesztő ember gondolkodásmódjával, amire igenis tekintettel van az adott vezetés, másrészt a helyi LMBT emberek félelme, internalizált homofóbiája is hátráltató tényező. Ilyen körülmények között pedig az elvándorlás csak "olaj a tűzre". A vidéki melegek többsége igyekszik vagy Budapestre, vagy külföldre menekülni, ahol azért jóval több lehetőségük van LMBT közösségi programokra járni és nem utolsósorban többet keresni.

Ez a szomorú valóság, holott jó lenne, ha vidéken is lenne pride, ahogy pl: Németországban több mint 60 helyen van. Hogy miért lenne jó? Mert ez is azt mutatná, hogy a merev vidéki melegeket elutasító hozzáállás javult, de ha már azok is elmentek, akik felvonulnának, akkor ezt nehéz lesz kivitelezni.

Tegyük hozzá azt is, hogy az évek során a vidéki LMBT helyek száma nem nőt, nagyjából stagnál. Voltak helyek amik bezártak, voltak amik megnyíltak, de gyakorlatilag ugyanott tart a szitu mint kb. 10-15 éve. Sokan feljárnak a fővárosba szórakozni. Ne tagadjuk, ha annyian költöznének vissza és lenne az életszínvonal olyan magas amennyit a propaganda hazudik, akkor lazán létesülnének egymás hegyén-hátán LMBT szórakozóhelyek, még a konzervatív szemlélet ellenére is!

Pécsi meleg helyekről sem tudunk igazán beszámolni, hacsak nem a Mediterránról beszélünk, ami hol megnyit, hol nem. Sokak szerint leginkább akkor, amikor van pénz üzemeltetni. 2015-ben nagy elánnal harangozták be a Wannabe melegbarát kávézó megnyitását, ami 2018-ban be is zárt.

Ha rendesen keresnek az emberek, akkor nyugodtak és a szélsőjobbos eszmékkel nem lehet őket hergelni. Márpedig most pont az zajlik. Rengeteg az ideges, a mindennapi megélhetés miatt aggódó lakos és bár a korábbi évekhez képest van bőven munka ("hála" annak, hogy annyian kimentünk), azt a munkaadóknak eszük ágában sincs megfizetni. Az infláció pedig lépést tart a magyar fizetésekkel, szóval ha van is béremelkedés, az nem igazán jelentős.

Az emberek pedig folyamatosan költöznek ki Magyarországról-Nyugatra pl: Berlinbe is. Szinte naponta látok egyes "berlini magyarok" csoportokban, hogy újabb és újabb emberek keresnek itt munkát, szállást és van aki már nem csak a megélhetés miatt jön, hanem a gyűlöletpropaganda miatt, ami valóságos zuhatagként zúdul sokszor a magyarországiakra. Ismerek olyan családokat, akik azért jöttek ki, hogy a gyerekeik elméjét megvédjék, mert féltették őket a magyar oktatási rendszerben, amit szintén fokozatosan butítanak le.

Nem tudom, hogy ez meddig fog tartani, de meggyőződésem, hogy amíg az Orbán kormányt le nem váltjuk, addig a helyzet csak rosszabb lesz. Nekik ugyanis nem érdekük az, hogy a társadalom többsége jól éljen, csak az, hogy kiszolgáltatott, buta magyarok legyenek, akik behúzzák az X-et a Fideszre a választások alkalmával.

Amíg a helyzet viszont meg nem oldódik, addig is támogassátok a hazai LMBT civilszervezeteket, köztük a pécsi szervezetet is, akik folyamatosan azon vannak, hogy minél jobb és élhetőbb élete legyen az LMBT közösség tagjainak ebben a gyönyörű városban! Szurkolok nekik!

Legközelebbi eseményük: közös felvonulás a Budapest Pride-on július 6-án.

További infók a programjaikról: PEMEL LMBT Közösség

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page