Berlin, Európa egyik legnépszerűbb városa, mert rengetegen költöznek oda, pedig a hely nem éppen szép, viszont toleranciájáról messzeföldön híres, így nem is csoda, ha manapság már a kontinens egyik szivárvány fővárosaként is emlegetik.
Nincs LMBT rendezvény, ahol ne lenne jelen valamely városi és állami hivatal. Még az államügyészségnek is van külön LMBT osztálya, sőt a rendőrségnek minden kerületben van LMBT kapcsolattartó biztosa.
Karácsony Gergely figyelmébe! A német főváros vezetése ahol teheti támogatja az LMBT jogokat és eleve már a koalíciós szerződést is úgy írták meg! Egy pár napos kutatás szerint pedig a berliniek 86 %-a támogatja a melegeket!
A mostani CSD (Pride) kapcsán sok minden kiderült számomra. Miközben a várost egyfolytában árasztották el a szivárványos lobogók, addig az LMBT emberek helyzete is egyre inkább napi téma lett. Pl: az, hogy növekedett Berlinben a homofób támadások száma, amit sokan a bevándorlásnak tulajdonítanak, konkrétan a muszlimoknak.
Az ügyben kutattam és arra a következtetésre jutottam, hogy igen a bevándorlás az ok, de a muszlimok csak az egyik, mert a támadók között legalább olyan számban vannak európaiak is. Szóval a negatív hírkeltés egyik oka épp a rasszizmus, és csak keveset beszélnek már arról, hogy meleg muszlim csoportok is vannak, egy konkrétan meleg iszlám prédikátor, nemrég nyílt egy meleg-török meleg bár és ja az egyik LMBT szórakozóhely is, a SchwuZ konkrétan az arab negyedben van.
Arról pedig végképp nem beszélnek, hogy a drogok milyen nagy ütemben terjedtek el, sőt az egyik helyi LMBT lap arról írt, hogy javult is a helyzet. Az, hogy néha az utcán is érezni fényes nappal a fűszagot, meg a saját szememmel láttam, amikor a metrón füves cigit tekertek, az már ezeknek az embereknek lényegtelen.
Pedig pont a túlzott droghasználatot jelöli meg sok meleg inkább a támadások kiváltó okaként. A városról tudni kell ehhez, hogy Németország bulifővárosa is, rengeteg szórakozóhellyel és este azért van jó pár részeg ember. Ez van! Ezt kell kezelni!
Amúgy én nem érzem, hogy kevésbé lenne nyitott a város. Nyugodtan járhatok szivárványos táskával is, ahogy sokan teszik is, mégsem ütnek agyon mint ahogy tették azt nem olyan rég a magyarországi Bényén egy hölggyel.
Rengeteg homoszexuális él itt és sokan költöznek ide, a város meg igyekszik lépést tartani nagy nehezen a növekvő lakosság igényeivel pl: közlekedés. Ma trendi Berlinben élni, de erre a lakossági-bummra nem készült fel a régmúltú város.
Sok meleg szórakozóhely, cruising park van, viszont a nagy nyitottság azt is hozta, hogy sok a drog is, ahogy Londonban is tapasztaltam. Ez van! Erre kell igazán megoldást találniuk!
Ami viszont a diskurzusokból számomra kiderült, hogy a várost vezető "Rot-Rot-Grün", "Piros-Piros-Zöld" koalíciónak már eleve a koalíciós szerződésben is benne van a "Szivárvány főváros" védelme, viszont a CSD előtt ezen elhatározásukat újból megerősítették.
A városháza előtt maga a polgármester Michael Müller húzta fel a szivárványos zászlókat a BVG (Berlini Tömegközlekedési Vállalat) vezetőjével, mely utóbbi azt is mondta, hogy idén több megállóba is kihelyezik a lobogókat.
Szóval tudnak a berlini melegek is rinyálni, de tény, hogy a városvezetés igyekszik mindent lehetővé tenni a számukra pl: ingyenes PrEP és lesz idén is HIV konferencia a városházán. Nincs LMBT rendezvény, ahol ne lenne jelen valamely városi és állami hivatal. Még az államügyészségnek is van külön LMBT osztálya, sőt a rendőrségnek minden kerületben van LMBT kapcsolattartó biztosa.
A növekvő homofóbiához még csak annyit, hogy egy friss kutatás szerint a fővárosiak 86 %-a támogatja az LMBT jogokat. Tehát vannak itt is rasszisták a melegek között is sajnos, akik az arabokra úgy néznek, mint sokan Magyarországon a romákra.
Hozzátartozik a témához az is, hogy az egyik kerületben a helyi Jobbiknak, az Afd-nek egy transz képviselője van. Na ez, hogy jön össze, azt mi sem értjük! :)