MELEGHÁZASSÁG A német Szövetségi Statisztikai Hivatal jelentése szerint a német házasságkötések 3,4 százaléka azonos nemű párok között köttetik.
Bár a melegek és leszbikusok számára történt 2017-es megnyitása után, 2019-ben valamelyest visszaesett az azonos nemű esküvők száma Németországban, ennek mindössze adminisztratív okai vannak.
A 2019-ben 14 000 azonos nemű pár mondta ki a boldogító igent Németországban.
A németországi melegházasságok számának csökkenése hátterében az áll, hogy a statisztika figyelembe veszi mind az új házasságkötéseket, mind pedig a bejegyzett élettársi kapcsolatok házassággá történő átalakítását is, mellyel 2017-ben és 2018-ban sokan éltek is. A bejegyzett élettársi kapcsolatok házassággá történő nyilvánítása illetékmenetes Németországban.
Tavaly összesen 416 300 pár házasodott össze Németországban. Az azonos nemű esküvők az összes házasságkötés 3,4 százalékát tették ki. A Statisztikai Hivatal szerint a 2018-as évvel összehasonlítva az azonos neműek házasságkötésének száma harmadával esett vissza, a fent részletezett okok miatt.
A házasság intézményének melegek és leszbikusok felé megnyitása után a hatóság először a múlt évben tett közzé számokat az azonos nemű házasságkötések számának tekintetében. Így 2017 utolsó 3 hónapjában és 2018-ban 32 800 azonos nemű pár mondta ki a boldogító igent.
A bejegyzett élettársi kapcsolatok átváltoztatása nélkül az éves összehasonlításban az azonos nemű házasságkötések száma csaknem változatlan maradt: 2018-ban ez 9 300 volt, 2019-ben ez a szám 9 200. Az azonos nemű esküvők részaránya – az átalakítások nélkül – a múlt évben az összes házasságkötések 2,2 százalékát teszik ki.
Ahogy azt várni lehetett, vidéken kevesebb német azonos nemű pár köt házasságot. A város és vidék viszonylatában jelentős különbség mutatkozik az azonos nemű házasságkötések számát illetőleg. Míg a nagyvárosokban a melegházasságok részaránya 2,5 százalék, addig vidéken 1,7 százalék ugyanez a szám.
B. Thomas