top of page

Egyre több áldozatot szed itthon az AIDS

Frissítve: 2023. jún. 2.

Gyertyát gyújtottak az AIDS áldozatainak emlékére a Dél-pesti Centrumkórház emlékhelyénél múlt vasárnap.


A szűrés és a PrEP életet mentene


Az UNAIDS adatai szerint tavaly naponta négyezren fertőződtek meg világszerte


Az elmúlt egy év AIDS halálozási adatai alapján elmondható, hogy minden eddiginél több áldozatot szedett itthon az AIDS. Az elhunytak között volt idős, fiatal, férfi, nő, középkorú, öt év alatti gyermek, és olyanok is, akiknél csak későn diagnosztizálták a fertőzést.


Elgondolkodtató, hogy 5 női áldozata volt a betegségnek egy év alatt, ami azt jelzi, hogy valóban nemcsak a melegek között terjed a kór, de volt 5 év alatti áldozata is a betegségnek, ami súlyos problémákra hívja fel a figyelmet. Több olyan eset is előfordult, amikor csak későn derült ki a fertőzés. Ilyenkor már nem lehet segíteni.


Az UNAIDS adatai szerint tavaly naponta négyezren fertőződtek meg világszerte HIV-vel. Itthon ez a szám 300 körüli esetszámot jelent évente, de az adatok nem szólnak azokról, akikről haláluk után sem derülhet ki a fertőzés. Ilyenből sok lehet.


A HIV-vel élők kezelése és a gyógyszeres HIV-megelőzés sikersztori lehetne, ha mindenki eljutna szűrésre, hisz a gyógyszert szedők nem fertőznek tovább, teljes értékű életet élhetnek, akik pedig a PrEP megelőző kezelést választanák, ők el sem kaphatnák a fertőzést. Ez utóbbit itthon a TB még nem támogatja.


Minden május harmadik vasárnapján szerte a világon az AIDS áldozataira emlékeznek. A magyarországi megemlékezés május 21-én vasárnap, a Szent László Kórház emlékhelyénél 15 órakor kezdődött a Retropajzs Egyesület szervezésében, ahol idén 39 nevet olvastak fel.


🙄