top of page
Keresés

Elstartolt a Budapest Pride Fesztivál

Frissítve: 2023. jún. 22.

Idén is egy hónapig tart a Budapest Pride Közösségi Fesztivál.


ree

A felvonulás július 15-én lesz


Civil szervezetek és magánszemélyek több mint 80 rendezvényén vehetünk részt Budapesten és vidéki városokban


A 28. Budapest Pride Közösségi Fesztivált megnyitó ünnepségen David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete is beszédet mondott, aki többek között a következőket osztotta meg a közönséggel:


ree

– Optimista vagyok, mert tudom, hogy mindazok, akik a szabadságot és a szeretetet választják, erősebbek, mint azok, akik a gyűlölet és a félelem mellett döntenek. Erősebbek vagyunk, mert valami jobbért, valami jóért, valami méltóért, valami igazságosért küzdünk. Amerikai Egyesült Államok mindig az Önök oldalán áll majd ebben az igazságért vívott küzdelemben – mondta többi között a nagykövet.


ree

Magazinunk ingyenesen olvasható de pénzből állítjuk elő. Támogasd oldalunk működését!


A fesztiválmegnyitón beszédet mondott még Szilágyi Liliána és Márton Joci, roma queer aktivista, aki éles kritikát fogalmazott meg a mindennapi rasszizmussal szemben, azt is kifejtette, hogy számára mit okoz ez a hétköznapokban.


– A bőröm színe: szegregált szülőszoba, alacsony szintű oktatás, diszkó előtti sorban állás a semmiért, már betelt állások, lopással vádolás, felületes orvosi vizsgálat, rendőri túlkapás, határátlépésnél sorból kiállítás, lakhatási nehézség, számomra már kiadott, másoknak még kiadó lakások, politikai kihasználás, kirekesztettség, megalázás – mondta az aktivista beszédében.


Minden évben a fesztiválmegnyitón adják át a Háttér Társaság díját, amelyet idén Waliduda Dániel aktivistának adtak át. Személyében először jelent meg a Budapest Pride színpadán HIV-vel élő személy. A destigmatizáció és a tabuk ledöntése szempontjából fontos üzenetek hangoztak el, mint például hogy a kezelésben részesülő HIV-vel élők nem fertőznek tovább, és teljes értékű életet élhetnek.


A Budapest Pride a Budapest Brand közreműködésével Budapest 150. születésnapja alkalmából idén bemutat 150 olyan helyszínt, amely queer közösséghez köthető.


A jeles évforduló alkalmából kiállítás nyílt szombaton a Deák Ferenc téri Városháza Parkban, ahol queer szempontból 15 jelentős helyszínt mutatnak be archív képek segítségével.


Vasárnap délután a Háttér Archívum szervezésében megkoszorúzták Kertbeny Károly síremlékét. A magyar származású író-műfordítónak köszönhetjük egyebek mellett a homoszexuális kifejezést.


A fesztiválmegnyitót idén a margitszigeti Kristály Színtér rendezvényközpontban tartották. A 28. Budapest Pride Fesztivál programjairól itt tudsz tájékozódni.


🏳‍🌈


Magazinunk ingyenesen olvasható de pénzből állítjuk elő. Támogasd oldalunk működését!

Hozzászólások


Hangot adunk a sokszínűségnek

Teret adunk a láthatóságnak.
Jobbá tesszük a queer hétköznapokat.

Közösséget építünk, ahol mindenki önmaga lehet.

Identitás Magazin logó

Még több szexi melegpropaganda

Mert semmi sem veszélyesebb egy rendszerre, mint a szeretet, az önazonosság és a közösség ereje.
Ha van propaganda, amitől félni kell, az nem a szivárványzászló, hanem az, amelyik elhiteti velünk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha csendben maradunk.
A „melegpropaganda” valójában láthatóság, önazonosság, jogkövetelés – és ez bizony szexi.​​

bottom of page