top of page

Négyszázezer forint bírságot kapott a HírTV Bencsik homofób beszólásáért

Frissítve: 2023. jún. 26.

A Médiatanács állampolgári bejelentések nyomán indított eljárást a HírTV március 26-i Sajtóklubjában elhangzottak miatt.


Lesz visszatartó ereje?


A beszélgetés egyik témája az az Ugandában elfogadott törvény volt, amely szerint halálbüntetéssel sújthatják a házasságot kötő azonos nemű párokat, ezen viccelődött Bencsik András


Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője a HírTV Sajtóklub adásában arról beszélt, hogy milyen jó hír az, hogy Ugandában egy döntés értelmében kivégezhetik a melegeket.


Ugandában a parlament egy LMBTQ-ellenes törvényt hozott, tehát a bubukat, ha összeházasodnak, kivégzik (...) akkor azt mondják erre az ugandaiak, hogy mi meg jól lenyakazzuk őket, hogyha itten próbálkoznak összeállni kettesével – fogalmazott Bencsik.


A Médiatanács az eljárás során megállapította, hogy a műsorszám sértette az emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó, valamint a kirekesztésre alkalmas médiatartalom közzétételét tiltó törvényi rendelkezéseket.


A testület összesen négyszázezer forintnyi bírság megfizetésére kötelezte a HírTV szolgáltatóját, valamint a jogsértés tényéről szóló közleményt fel kell olvasni a HírTV adásában, és a televízió honlapjának nyitóoldalán is köteles közzétenni azt.


Bencsik erősen homofób beszólása végül lekerült a YouTube-ról: lehet, hogy a videómegosztó vette le a közösségi irányelvek megsértése miatt, de az is előfordulhat, hogy a HírTV vette le a videót.


És hogy lesz-e visszatartó ereje a bírságnak? Hamarosan kiderül, ugyanis szombaton veszi kezdetét az egy hónapos Pride Hónap, a felvonulás július 15-én lesz.


🙄



Magazinunk ingyenesen olvasható de pénzből készül. Támogasd oldalunk működését! Itt adományozhatsz!

Head
fffffffffff

bottom of page