top of page

Megtiltanák a hivatalos nemváltást Magyarországon

Frissítve: 2020. máj. 27.

Egy most benyújtott törvényjavaslat-csomag szerint megtilthatják a transzneműek hivatalos nemváltását. A javaslatot éppen a transznemű láthatóság napján nyújtották be.


A törvényjavaslatot a Háttér Társaság is kiszúrta - Fotó: Kasznár Katalin


"22 hónappal a nem- és névváltoztatási kérelmek elbírálásának felfüggesztése után a magyar kormány most törvényben tiltaná meg a transzneműek számára, hogy nemüket hivatalosan is elismertessék."

"A javaslat a nemzetközi emberi jogi alapelvek mellett az Alkotmánybíróság korábbi álláspontjának is ellentmond, amely szerint a transznemű emberek számára a nem- és névváltoztatás alapvető emberi jog." - írja Facebook oldalán a Háttér Társaság.


A civilszervezet felháborodása mellett azt is bejelentette, hogy minden létező jogi fórumot végig fog járni, hogy tiltakozásának hangot adjon.


Ha megszavazzák a törvényt, akkor a jelenlegi nemet, a születéskori nem fogalma váltaná fel


"Az anyakönyvbe bejegyzett nem, tulajdonképpen az orvos által megállapított tényen alapul, amelyet az anyakönyv deklarál.


Az anyakönyv ellenkező bizonyításig a bejegyzett tényeket, jogokat igazolja, tehát jog keletkeztető hatása nincs.


Az anyakönyv által deklarált nem alapján azonban már jogok, illetve kötelezettségek keletkezhetnek, ennek megfelelően szükséges a születési nem fogalmának meghatározása.


Tekintettel arra, hogy a biológiai nem teljes megváltoztatása nem lehetséges, jogszabályban szükséges rögzíteni, hogy ennek megváltoztatására az anyakönyvi nyilvántartásban sincs lehetőség." - áll a törvénytervezetben.


A Semjén Zsolt által benyújtott törvény elfogadása esetén nem lehetne átírni a személyigazolványban, az anyakönyvben és az egyéb okmányokban és nyilvántartásokban a nemet.

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page