top of page

Mutatjuk a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivál döntős dalait

Frissítve: jún. 2.

Már javában mennek a találgatások mely ország dala nyeri a dalfesztivál ez évi fordulóját.


A felhozatal ebben az évben is melegre sikerült


United by Music – ezzel a mottóval 26 ország versenyezett szombaton az Eurovíziós Dalfesztivál liverpooli döntőjében


Idén, 1980 óta először nem a győztes országban rendezik meg a dalfesztivált Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt.


A háború ellenére a BBC szorosan együttműködik az ukrán műsorszolgáltatóval, és tiszteleg az ukrán kultúra előtt.


Az idei Euróvíziós Dalfesztivál első és második elődöntője május 9-én és május 11-én voltz, a döntőre május 13-án szombaton került sor Liverpoolban. A dalverseny idei mottója United by Music.


Az verseny házigazdája idén a meleg színész, televíziós műsorvezető Graham Norton volt, akit Alesha Dixon és Hannah Waddingham brit énekesek, valamint Julija Sanina rockzenész segített.


Az LMBTQ közösség körében népszerű Eurovíziós Dalfesztiválról idén is lemaradhattak a magyar nézők, ugyanis az MTVA 2023-ban sem közvetítette az eseményt, annak ellenére, hogy korábban igazán jó eredményeket értünk el a dalversenyen.


Magyarország ötször került a legjobb tízbe, és kétszer, 1994-ben, és 2014-ben az öt legjobb előadó közzé. A legnagyobb sikert Bayer Friderika érte el a Kinek mondjam el vétkeimet című dalával.


Az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe mindössze háromszor nem került be Magyarország, legutóbb Pápa Joci Az én apám dalával.


Sportbuzgóság, emberi dráma és meleg szerelem
Madonna szexpozitív és vitatott fotóit árverezik el

😁😁😁

Még több zene
0 hozzászólás