• Jakab István

Törökország: melegek nincsenek, a diákok meg terroristák

A Törökországban folyó intenzív diáktüntetések LMBTQ-ellenes kijelentésekre ragadtatták a török elnököt és a belügyminisztert.


A Twitter korlátozta a török belügyminiszter homofób gyűlöletbeszédét


Erdogan szerint Törökország értékeivel összeegyeztethetetlen a meleg-mozgalom, a diáktüntetőket pedig leterroristázta

Múlt szombaton egy tüntetés során négy diákot vettek őrizetbe egy plakát miatt, amely az iszlám legszentebb helyének tartott Kaabát ábrázolta egy szivárványzászlóval.



A transzparens miatt Suleyman Soylu belügyminiszter a török állami televízióban és a Twitteren a letartóztatott négy diákot „LMBT-deviánsoknak” nevezte. A bejegyzést később a Twitter korlátozta.


– Hallgatók vagy terroristák vagytok, akik betörnek a rektor szobájába? Ez nem lesz az az ország, ahol terroristák uralkodnak. Ezt soha nem engedjük meg – mondta a török elnök videóüzenetében.


Az elmúlt héten Isztambulban és a török ​​fővárosban, Ankarában több mint 300 diákot tartóztattak le az egyre hevesebb diáktüntetések miatt, ami azután robbant ki, hogy a Boszporusz Egyetem rektorának Melih Bulu közgazdászt, a kormányzó elnöki alakulat, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti képviselőjeként is indult professzort nevezték ki.



Bár a tüntetéseket nem kifejezetten az LMBTQ-emberek vezették, ám az iszlám legszentebb helyének szivárványzászlóval történő ábrázolása az LMBTQ közösség elleni politikai támadásokat eredményezett.


Törökországban az 1980-83 közötti katonai diktatúra óta először fordult elő, hogy a Boszporusz Egyetem élére, az érintetteket mellőzve, kívülről neveznek ki vezetőt.


Az egyetemi autonómia megsértése és a kinevezés antidemokratikus volta miatti tiltakozás azóta is tart, a rendőrség már többször könnygáz bevetésével is próbálta feloszlatni a megmozdulást, de a nyílt színű megtorlástól mindeddig tartózkodott a hatalom. A diákok február elején az egyetem egyik épületét is elfoglalták.


További híreinket itt olvashatod. HIV/AIDS témájú tartalmaink között pedig itt böngészhetsz.


Támogass minket egy megosztással!

1/12

Head 3