top of page

Virtuális orosz LMBTQ aktivizmus a karantén alatt

Antonina 23 éves, nem-bináris, az Ural-hegységtől keletre eső Jekatyerinburg városában él. Csaknem két hónapja nem hagyta el a lakását a koronavírus miatt; az Advocate munkatársa videócseten beszélgetett vele.

Internetes szembeszegülés a hatalommal.


A virtuális világ kibővíti az aktivizmus lehetőségeit?

– Jekatyerinburg nem éppen a toleranciájáról híres – magyarázza Antonina azt, miért kérte vezetékneve elhallgatását. De egész Oroszországra jellemző, hogy az LMBTQ+ emberek gyakran találkoznak előítéletekkel, információhiánnyal és erőszakkal, akár még saját családjukban is.


Oroszországban van a világon a harmadik legtöbb COVID-19 fertőzött, több mint 414 ezer fertőzött van. Ezért az egész országban szigorú karantént vezettek be. Az egyedül élő Antoninának ez tovább nehezítette a helyzetét, még a szokásosnál is elszigeteltebbnek érzi magát.


Ugyanakkor a karantén váratlan lehetőségeket is hozott az LMBTQ emberek számára. Áprilisra egy LMBTQ fesztivált terveztek Szentpéterváron, amely offline természetesen nem valósulhatott meg, a szervezők azonban úgy döntöttek, átteszik az egészet Zoomra. A Znakravensztvafeszt – amelynek jelentése: „az egyenlőség jele” – évek óta hatalmas siker a szentpétervári LMBTQ közösségben.


– Az emberek úgy érezték, egy teljesen más világba kerülnek – mondta Násztya Gyakova, az egyik szervező. Ezért is döntöttek úgy, hogy a karantén ellenére online eseményként megtartják, és hirdetni kezdték a Vkontakte nevű közösségi média-oldalon.


Április 12-én több mint háromszázan kapcsolódtak be a Zoom eseménybe. A szervezők megkérték a résztvevőket, hogy mondják el, hol élnek – Oroszország és a volt Szovjetunió teljes területéről, sőt azon kívülről is érkeztek résztvevők. Merték vállalni az arcukat, szivárványzászlókat lengettek és igazi befogadó közeg alakult ki.


A 21 éves Alina az északnyugat-oroszországi Karjalából csatlakozott a fesztiválhoz.


– Emlékszem, milyen felszabadító érzés volt egy olyan közegbe kerülni, ahol mindenki olyan, mint te – meséli. A fesztivál sok fiatal LMBTQ embernek jelentett kitörést a karantén elszigeteltségéből. Ez Oroszországban azért is különösen fontos, mert az oldalunkon is többször taglalt „melegpropaganda-ellenes” törvény értelmében a fiatalkorúak nem férhetnek hozzá az LMBTQ közösséggel kapcsolatos információkhoz. A Human Rights Watch és más aktivista csoportok szerint ennek hatására romlott az LMBTQ közösség mentális egészsége, illetve lecsökkentek a jogi és pszichés tanácsadó szolgáltatások.


Vlagyimir Putyin továbbra is a homofóbiára építi hatalmát. Július elsején népszavazás lesz arról, hogy megváltoztassák az alkotmányt, így Putyin 2036-ig hatalmon maradhatna. A kampányvideóban egy árva fiút egy kisminkelt férfi és azonos nemű párja fogad örökbe, a szöveg pedig: „Ön ilyen Oroszországra szavaz?” Az üzenet egyértelműen az, hogy csak Putyin mentheti meg Oroszországot az azonos nemű kapcsolatok és szivárványcsaládok fertőjétől.


A Znakravensztvafeszt keretében workshopok, beszélgetések és csevegőszobák is működtek Zoomon. Antonina számára a fesztivál meghatározó élmény volt.


– Most szembesültem csak azzal, milyen sokan vagyunk a közösségben. Volt egy előadás az aktivizmusról, ami nagyon inspiráló volt, és többen éreztük úgy, hogy szeretnénk valamit tenni az LMBTQ közösségért a saját városunkban.


Antonina az első napon még nem merte bekapcsolni a webkameráját, de másnapra feloldódott: mosolygott, csetelt és táncolt a kamera előtt.


Az Izsevszk városában élő 20 éves Gajza a szüleivel él, akik nem tudják, hogy ő queer. Mivel anyagilag függ tőlük, ők pedig folyamatosan a homofób állami médiát követik, egyelőre nem mert előbújni. Gazja a Znakravensztvafeszten volt először online LMBTQ rendezvényen. Három napig a szobájából kapcsolódott a Zoomra, csak étkezések idejére jött ki onnan és rettegett, hogy a szülei rányitnak, mivel nincs zár az ajtaján.


– Azt mondtam nekik, hogy ne zavarjanak, mert képzésen leszek – meséli. – Azt mondtam, hogy a feminizmusról szól, és anyám már erre is rosszul reagált. Neki ez ugyanaz, mint a buziság. Figyelmeztetett, hogy nehogy valami szektába keveredjek.


Persze a Znakravensztvafeszt szervezőinek óvatosnak kell lenniük a propagandatörvény miatt: ha véletlenül beengedtek volna egy 18 év alatti résztvevőt, büntető-eljárás indult volna ellenük.


Az esemény után a szervezők egy Telegram csetszobát indítottak, ahol egész Oroszországból és azon túlról is érkeztek beszélgetni vágyó fiatalok. Gyakova számos hálás résztvevőtől kapott köszönő emaileket.


– Létrehoztunk egy olyan világot, amely kevésbé erőszakos, elfogadóbb és nyitottabb, mint a mindennapi valóságunk – nyilatkozta.


A Znakravensztvafeszt óta több kisebb, szex-pozitív Zoom-parti is megjelent az orosz LMBTQ közösségben. A Kinky Party eredetileg egy moszkvai, minden nemű és szexuális irányultságú emberek előtt nyitott szexparti, amely most online működik. Olyan sokan jelentkeznek, hogy szó szerint sorba kell állni a virtuális ajtó előtt, és a biztonsági őrök mindenkinél ellenőrzik, hogy rajta van-e a listán.


Maxim Cuclev moldovai filmrendező, aki több filmet is készített az országában élő LMBTQ emberekről, egy Tavaszi Queerantén-partit szervezett május elején. A bulin körülbelül ötvenen vettek részt Zoomon keresztül: festett arccal, színesen villogó diszkófényekkel néztek a kamerába. Szláva Ruszova, egy fiatal nem-bináris zenész, aki Moszkvában él az édesanyjával, rövid fehér topban mosolygott a kamerába.


– Mi LMBTQ emberek születésünk óta elszigetelten élünk – magyarázta. – De most nehezebb, mert a barátainkkal sem találkozhatunk.


Hozzátette, hogy az online bulizásnak előnyei is vannak: ha valaki bunkózik veled, egy gombnyomással letilthatod. De azért nagyon várja már a karantén végét.


– Igazi buliba akarok menni!



Támogass minket egy megosztással!

0 hozzászólás

Head
fffffffffff

bottom of page