• Macskamedve

Miért kell rejtőzködniük a melegeknek, avagy a biszexualitás láthatatlansága


„Most is előttem van annak a szép, szőke nőnek az arca, és rajta a legmélyebb kétségbeesés. Férje e-mail levelezése került előző nap véletlenül a szeme elé!” Egy meleg elég sok okból gondolhatja azt, hogy rejtőzködnie kell. Például mert a médiából nem hall elfogadó, nyitott megnyilvánulásokat, és úgy véli, az egész társadalom olyan homofób, mint az általa olvasott cikkek.

Vagy mert nem akar lelki megrázkódtatást okozni szeretteinek, akik előbújása esetén kénytelenek lennének átértékelni a róla alkotott képet. Vagy mert sejti, hogy iskola- vagy munkatársai folyamatosan vegzálnák.

Vagy mert baráti körében mindennaposak a buziviccek és a "buzi" szó általános sértésként való használata. Vagy mert nem érzi úgy, hogy belepasszolna a heteró/meleg kategóriákba, és nincs megfelelő szava saját énképének kifejezésére.

Vagy mert nem akarja, hogy ismerőseivel való beszélgetései az "és neked milyen pasik jönnek be?"/"és ti hogy csináljátok?"/"és sohase vágytál még nőre?"/"akkor te biztos szereted az (aktuális meleg tinisztárt vagy zenekart)" témákra korlátozódjanak, vagyis környezete a szexuális irányultságára redukálná őt. Ezek mind lehetséges okok, a cikk azonban csak egyet taglal: azt, hogy az illető tartós heteró kapcsolatban él.

„Most is előttem van annak a szép, szőke nőnek az arca, és rajta a legmélyebb kétségbeesés. Ismerős volt, még csak nem is barát, de úgy robbant ki belőle a friss fájdalom pár feles után, mint vér az ütőérből. Férje e-mail levelezése került előző nap véletlenül a szeme elé, abban pedig egy állítólag boldog, többgyerekes, házasságban élő férfival folytatott hosszas üzenetváltása. Egészen pikáns és félreérthetetlen részletek. Hogy mire vágynak, hogy miket szeretnének majd kipróbálni egymással.” – írja az NLCafé.

Kétségtelen, vannak ilyen melegek is, és nagyon jó, hogy végre megjelennek a köztudatban. Csak néhány dolgon nem ártana finomítani. Például a cikk elsősorban a szegény megcsalt feleségek szemszögéből taglalja a helyzetet, nem mutatja be azt, milyen vívódás és identitásválság előzheti meg azt, hogy egy házasságban élő férfi férfipartnert keressen - egyetlen érintett pasit idéz közvetlenül, de őt is egy ismerkedőoldalas levelezésből, amiben ugye ritkán szoktunk mély lelki folyamatokat feltárni, nehogy elijesszük a potenciális szexpartnert.

Két férfi megszólal ugyan, de ők csak "szimplán" melegek (és ezáltal feltételezzük, hogy minden meleg belső folyamatait értik - fordítsuk le ugyanezt a hozzáállást heteróra és meglátjuk, mennyire sztereotip). A feminista filozófiában gyakran felbukkanó gondolat, hogy a kisebbségek elnyomásának egyik eszköze, ha nem hagyjuk őket megszólalni, hanem mások beszélnek helyettük. Nyilván egy rejtőzködő nős meleget nem könnyű rávenni egy interjúra, de biztosan nem lehetetlen, hiszen a megszólaltatott feleségeket is sikerült, pedig nyilván ők se tárják ország-világ elé a történetüket.

„Nagyon zavarban voltam, de ő nagyon normális volt! Levetkőztünk, és (…). Nagyon jó volt. Azóta nem tudok leszokni róla! De nagyon nehéz találni hasonló bi, nem független, megbízható pasit, aki éppen a közeledben van, és rá is ér, valamint el is mer menni a találkozóra. Sajnos nagyon sok a full homokos, ők nem érdekelnek. Azóta voltam lakáson, erdőben, kocsiban nem egyszer. És szeretem a feleségem, de néha kell, nagyon kell egy férfi test.” - írja biszexuálisokról szóló cikkében a NLCafé.

A másik fő problémám, hogy - noha saját nemükhöz vonzódó nős férfiakról szól a cikk és meg is említődik, hogy attól még szerethetik/szerethették a feleségüket - ez a szöveg is merev heteró/meleg kategóriákban gondolkozik. Annak ellenére melegeket emleget, hogy a cikkben szereplő nős férfiak egyike sem tartja annak magát, sőt van, aki még szexpartnerként is kizárja a "homokosokat" (n.b. itt azért tehetett volna az újságíró egy megjegyzést, hogy ezt a szót a legtöbb érintett sértőnek találja és talán inkább ne használjuk).

Feltételezi, hogy ezek a férfiak mind évek óta hazudnak a környezetüknek, mintha teljesen elképzelhetetlen lenne, hogy valakinek élete folyamán megváltozik a szexuális beállítottsága. A jelenséget egy bizonyos korosztályhoz köti és az utolsó bekezdésben azt sugallja, hogy a mai nyitottabb társadalomban már nem kell titkolni az ilyen vágyakat - erre egyrészt személyes ismeretségi körből is tudok számtalan ellenpéldát, másrészt ismét a biszexualitás létét tagadjuk, ha azt állítjuk, hogy csak a társadalmi homofóbia miatt vannak feleségük mellett férfi partnerre is vágyó pasik.

Kedves újságíró, igenis létezik olyan, hogy valaki nőket és férfiakat is vonzónak talál. Ahogy olyan is létezik, hogy szerelmes valakibe, de mások iránt is érez szexuális vágyat és olykor össze is jön velük. Vannak olyanok, akik eleve úgy lépnek be egy párkapcsolatba, hogy vállalják biszexualitásukat a partnerük előtt, aki ezt nem feltétlenül tekinti válóoknak. És létezik olyan házasság, ahol nem a szexuális monogámiát tekintik a szerelem egyetlen vagy legfőbb fokmérőjének, és amely megmarad akkor is, ha a partnerek másokkal is szexuális kapcsolatra lépnek - akár azonos, akár különnemű partnerekkel.

Ha a cikk címe az lett volna: "miért kell titkolózniuk a biszexuálisoknak?", arra az lenne a válasz: azért, mert még a viszonylag nyitott és jó szándékú megközelítések is merev kategóriákban gondolkodnak a szexuális irányultságról, és a kötelező homoszexualitás és monogámia kultúráját nyomatják. De nem ez volt a cikk címe - a biszexuálisok olyan láthatatlanok maradtak, hogy még a róluk szóló szöveg címe sem nevezi meg őket.

Macskamedve reflexiói az NLCafé

biszexuálisokról szóló cikke nyomán.

#Magdiagőzben #biszexualitás

ffffff