top of page
Keresés

A Budapest Pride felejthetettlen pillanatai


Érpatak polgármestere Orosz Mihály Zoltán 2014-ben óriási stand upot adott az Alkotmány utcai gyülekezési pontnál!

A Betyársereg, az Identitesz és Orosz Mihály Zoltán új mozgalma idén a Pride idejére időzítette megalakulását!

2017. július 8-án Vecsésen útjára indította a Betyársereg politikai szárnya és az Identitesz az Erő és Elszántság névre keresztelt új jobboldali mozgalmat.

Az Identitárius Egyetemisták Szövetsége nem csak egyetemistákat, vár soraiba hanem mindazokat is, akik a szervezet küldetésnyilatkozattal egyetértenek, és annak érvényre juttatásában közre akarnak működni. - olvasható a szélsőjobboldali szervezet honlapján.

Hozzászólások


Hangot adunk a sokszínűségnek

Teret adunk a láthatóságnak.
Jobbá tesszük a queer hétköznapokat.

Közösséget építünk, ahol mindenki önmaga lehet.

Identitás Magazin logó

Még több szexi melegpropaganda

Mert semmi sem veszélyesebb egy rendszerre, mint a szeretet, az önazonosság és a közösség ereje.
Ha van propaganda, amitől félni kell, az nem a szivárványzászló, hanem az, amelyik elhiteti velünk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha csendben maradunk.
A „melegpropaganda” valójában láthatóság, önazonosság, jogkövetelés – és ez bizony szexi.​​

bottom of page