top of page

Jobban élvezik a szexet a leszbikusok?


Számos tanulmány kimutatta, hogy a cikkben szereplő kérdésre egyértelműen „igen” a válasz. A leszbikus együttlétek igen sok mindent megtanítanak nekünk a női örömökről.

A clitorisnak 8000 idegvégződése van

A leghosszabb női orgazmus 134 volt egy órán belül férfiak esetén ez mindössze 16

A felmérések alapján, azok a nők, akik megtapasztalták egy másik nővel való szexuális együttlétet, sokkal magasabb szexuális elégedettségről beszélnek, mint azok a nők, akik csak férfiakkal létesítettek szexuális kapcsolatot.

A Public Health England (Angliai Közegészségügyi Intézmény) által készített kérdőívek alapján, amely során több mint 7.000 24 és 35 év közötti nőt kérdeztek meg, a válaszadók mintegy fele nem élvezte a szexuális életét, míg az 55 és 64 év közötti nők esetében ez az arány 29%-ra csökkent, amely arra enged következtetni, hogy a kor előrehaladtával a nők számára a nemi együttlétek minősége javul.

A tanulmány azt is megállapította, hogy a nők mentális és érzelmi jólétéhez elengedhetetlen a kiteljesedett nemi élet általi öröm.

Korábbi világszintű kutatások arra a következtetésre jutottak, hogy azok a nők, akik más nőkkel létesítenek nemi kapcsolatot, minden bizonnyal a kérdőívekre válaszolók azon csoportjába tartoznak, akik elégedettek a szexuális életükkel.

Egy 2014-ben évben készült tanulmány alapján pedig a leszbikusok 75%-a képes a szex közbeni orgazmusra, szemben a heteroszexuális nőkkel, akiknél ez az arány 61%.

Érdekességként megemlítenénk, hogy a férfiak esetében – a nemi orientáltságtól függetlenül – nincsen ilyen eltérés.

2017-ben 53.000 amerikait kérdeztek meg, amely alapján kiderült, hogy a leszbikusok 86%-a ért el orgazmust az együttlétek során, míg a heteroszexuális nők esetén ez csak 65%. Azonban a heteroszexuális férfiak 95%-ának nem volt gond az orgazmus megélése.

Jogosan tesszük fel a kérdést, hogy akkor miért jobb a nőknek a leszbikus szex, és mi a gond a heteroszexuálisok együttléteivel? A válasz sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk.

A leszbikus nők tisztában vannak azzal, hogy hol van a csiklójuk, és pontosan tudják, hogy mit kell vele tenni az orgazmus érdekében. Ebből adódóan nem kell megmutatniuk a leszbikus partnerüknek, hogy mit kell csinálniuk, így a szexuális elégedettségük jóval magasabb szintű.

Ha tisztában vagyunk azzal, hogy hogyan okozzunk magunknak orgazmust, akkor képesek vagyunk a szexuális igényünket a partnereink felé is kommunikálni.

A legtöbb férfi meg van győződve arról, hogy csupán a közösüléssel képesek a partnereiknek orgazmust okozni. Ez azonban csak a nők 20%-ra igaz, mert a legtöbb esetben szükség van klitorisz stimulációra, vagy orális szexre az orgazmus bekövetkezéséhez. Ez is az egyik oka annak, hogy sok heteroszexuális nő megjátssza az orgazmusát.

Egy 2008. évi felmérés alapján a nők 92%-a maszturbált, és a 2/3-uk legalább heti háromszor; 1993-ban ez az arány 74%, míg 1953-ban 62% volt, de minden valószínűség szerint nem állítottak valósat, vagy tartották magukat az adott korszakra jellemző, elnyomott szexualitásához.

Két szexológus, Betty Dodson és Carlin Ross elindított egy feminista-központú szexuális nevelési jótékonysági egyesületet, amelynek a jelmondata: Jobb orgazmus, jobb világ.”

Véleményük szerint a szexuális élet tökéletesítésének legjobb módja az önkielégítés végzésének javítása. Attól kezdve, hogy tisztában vagyunk azzal, hogy hogyan kell önmagunkat kielégíteni, már könnyen tudunk beszélni a partnereiknek a szexuális igényeinkről. Ráadásul az önmagunkkal való kapcsolatunk fejlődése, a másokkal való kapcsolatainkra is pozitívan hat.

Ebből adódóan fontos a tudatos önkielégítés gyakorlása, amikor akár egy órát magunkra szánunk, miután beszereztünk valamilyen kellemes, jó minőségű természetes olajat, amely fokozza az érzéseket. A síkosított nemi szerveinket megérintve, egyszerre van szükség a csikló stimulációjára és a hüvelyi behatolásra.

Természetesen nem csak a gyakorlásról szól mindez. A nők sokkal jobban tudnak hallgatni és kommunikálni az ágyban, és a nők között igen erős érzelmi kötődés jöhet létre.

Egy 20 éves transz-leszbikus elmondása szerint, nőként egy másik nővel létesíteni szexuális kapcsolatot teljesen megdöbbentő tapasztalat, és állítása alapján, a törődés, a szeretet, a románc, az öröm, az érzelmek és az intenzitás keveréke olyan valami, amit férfivel soha nem élt át.

Érdekes, hogy igen jelentős számú pornográfia készült ebben a témában, kifejezetten a hetero férfiakat célozva.

Tavaly a Daily Telegraph egyik cikkének címe a következő volt: „Minden férfi néz pornót” egy amerikai egyetemi tanulmány alapján.

A tanulmányhoz eredetileg olyan 20-as éveikben járó férfiakat kérdeztek meg, akikről feltételezték, hogy soha nem néztek pornográfiát, de végül egy olyan férfit sem találtak, aki megfelelt volna ennek a kritériumnak, illetve elvárásnak.

A tanulmány eredményeképpen kiderült, hogy a felhasználók 90%-a online módon jut a pornógráfiához, míg a 10%-uk videotékába megy.

2015-ben több mint 2 milliárdszor kerestek pornográfiához kapcsolódó, vagy pornográf oldalakra, amelyek ezáltal sokkal népszerűbbek voltak, mint a közösségi oldalak.

Nemcsak a heteroszexuális férfiak néznek pornó oldalakat. Azok a nők, akik férfiakkal és nőkkel is létesítettek már szexuális kapcsolatot, azt állítják, hogy a pornográfia negatív irányba befolyásolta a heteroszexuális tapasztalatukat.

Ezek a nők nem néznek leszbikus-kategóriába sorolható pornót, mert szerintük az inkább a férfiakat célozza meg.

Ha egyszerűen csak a biológiai oldaláról közelítjük meg a kérdést, akkor miközben egy nő hullámszerűen tud elélvezni, hiszen a clitorisnak 8000 idegvégződése van, és az egyedüli célja az öröm okozása. A nők orgazmusa átlagosan 20 másodpercig tart, míg a férfiaké 8 másodpercig.

A leghosszabb női orgazmus 134 volt egy órán belül (férfiak esetén ez 16). Éppen emiatt még elkeserítőbb az, hogy olyan sok heteroszexuális nőnek kielégítetlen a szexuális élete.

Az ilyen nőknek több orális szexet, jobb kapcsolatokat javasolnak, és arra bíztatják őket, hogy bátran beszéljenek arról, hogy mi akarnak az ágyban, milyen új pozíciót szeretnének kipróbálni.

Ugyanakkor fontosnak tartják a szexuális fantáziálást, és erotikus műsorok hallgatását, ráadásul igen széles választékban kaphatók különféle szexuális játékszerek.

2016-ban az egyik online szexuális játékszerek kiskereskedője 68%-os nyereségnövekedést ért el.

Akárhogyan is nézzük, ha jobban belegondolunk, a nőknek sokkal jobb a szex nőkkel, mert értik egymás testét, jobban kommunikálnak, sokkal jobban koncentrálnak a területekre, mint például a csiklóra, és sokkal jobban odafigyelnek a partnerük örömére.

Mindebből egyértelműen arra a következtetésre jutottunk, hogy a szex több szexet, és remélhetőleg jobb szexet kíván.

0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése

Head
fffffffffff

bottom of page