• Identitás sztori

A domina

LESZBIKUSOK – Kérem, fáradjon be! – Ez az üzenet várt egy sárga, öntapadós cetlin, ahogy az ajtóhoz értem. – Benyitottam.


Nőknek szóló történet következik.


– A kis folyosó keskeny tükrére ragasztva megpillantottam a következő utasítást: – Vetkőzzön le és irány a fürdőszoba!

– Elmosolyodtam. Izgalmas játéknak néztem elébe. Kibújtam ruháimból, majd a fürdőszobába léptem. Sejtelmes félhomályban mécsesek pislákoltak a kád szélén, ami már megtöltve várt fürdőhabos vízzel. Először csak a lábujjaim engedtem bele, majd lassan, fokozatosan elnyúltam, hagytam, hogy a forróság átjárja egész testemet. A felső saroknál talpaspohár sóvárgott érintésemért, rajta újabb üzenet: – Tessék relaxálni!


– Belekortyoltam. Finom, édes vörösbor íze táncolt nyelvemen. Élveztem a pillanatot. Annyira meghitt és csendes volt minden, hogy sokáig csak bámultam az aprócska, kék és vörös lángok románcát. Lehunytam a szemem és a víz alá merültem. Hallgattam, ahogy a szívem a fülemben dobol. Furcsa érzés lett úrrá rajtam, mintha figyelne valaki. Felnéztem és összerezzentem. Ott állt ő és mosolyogva kérdezte: – Tölthetek még hölgyem, vagy esetleg szüksége van még valami másra?


– Megbabonázott a látványa. Kreol bőrű, formás idomokkal megáldott, mégis kissé férfias küllemű nő volt, aki elég extrém öltözékben lepett meg. Fején szegecses, simléderes sapka. Nyakán csak egy gallér, amit fényes, szatén nyakkendő ölelt körül, csuklóin vérvörös mandzsetta. Gömbölyded melleit egy rövid, fekete kis bőrmellény takarta. Alul sötét színű, elasztikus bokszer alsót viselt.


– Igen, kérnék még egy korty bort – rebegtem. Készségesen feltöltötte a poharat, végig simította a karom és csak annyit súgott: – Várom – majd távozott.


Ám legyen, jöjjön, aminek jönnie kell, s mohón kiürítettem a kecses kis talpast, megmosakodtam, majd kiszálltam a kádból és szárazra töröltem magam. A fogasra akasztva megtaláltam az odakészített selyem fehérneműt, belebújtam és a hálószoba felé vettem az irányt.


Halk, lágy zene szűrődött kifelé. Megtorpantam, úgy éreztem, hogy milliónyi kis pillangó repked a gyomromban. Féltem, de mégis kíváncsi voltam arra, hogy mi vár rám odabent.

Bekopogtam. Ő ajtót nyitott, majd mielőtt bármit is mondhattam volna a számra tapasztotta kezét és gyengéden bekötötte egy kendővel a szemem. Az ágyhoz vezetett és leültetett.


– Feküdjön el és helyezze magát kényelembe! – határozott, mégis kellemesen búgó hangon szólt hozzám, s én engedelmeskedtem. Vékony kötelet font a csuklóim köré, majd az ágytámlához rögzítette. Nem volt fájdalmas vagy feszes, de azért megremegtem.


– Ne féljen, nem fogom bántani, nem teszek semmi rosszat! – igyekezett megnyugtatni.

– Rábíztam magam. Ott feküdtem kikötözött karokkal, bekötött szemmel, kiszolgáltatva egy domina kénye-kedvének, s csak az érzékszerveimre tudtam hagyatkozni. Éreztem, ahogy végig simította a nyakam valamivel, majd haladt lejjebb, a melleim irányába. Kihámozott a lenge kis fehérneműből, s folytatta tovább a simogatást. Körkörösen a mellbimbóimnál, addig, míg keményre nem duzzadtak az izgalomtól, ekkor hirtelen egy csattanást éreztem meztelen bőrömön. Felsikoltottam. Nem fájt, inkább csak váratlanul ért, de tudatosult bennem, hogy egy korbáccsal vágott végig rajtam. Hagytam.


Lesújtott. Újra meg újra. A testem vonaglott, s én kéjesen kacagtam, aztán hirtelen a lábaim közé fúrta a fejét. Szerettem volna a hajába túrni, próbáltam megérinteni, de a kötél nem engedett és a húsomba vágott. A nyelvével izgatott, reszkettem a gyönyörtől és iszonyatosan vágytam arra, hogy a magáévá tegyen.


– Élvezz, élvezz! – s egyre vadabbul nyaldosta csiklómat, mígnem hangosan felnyögtem a beteljesülés részegítő mámorában. A testem elernyedt. Hallottam, ahogy felkelt, a szekrényhez lépett és elővett valamit. Hosszú perceknek tűnt amíg szöszmötölt, s én hegyeztem a fülem. Ismerős volt a hang, mintha karnisrudakat tekert volna össze. Valóban így történt, mert egy pillanat múlva már a térdhajlatom alá dugta és megemelt. Abba kapaszkodva dörzsölte ágyékát hozzám. De volt ott valami más is. Kemény, méretes dildót éreztem a lábai között. Eleinte csak incselkedett vele, izgatta ahogy könyörög érte minden porcikám. Aztán belém hatolt. Finoman és ritmusosan mozgott, s tolta egyre mélyebben, hevesebben, s én hangosan nyögdécselve adtam tudtára, hogy mennyire élvezem.


Érinteni akartam, de még mindig nem tehettem, hagytam, hogy ismét a mennyországba repítsen.


A torkom kiszáradt, csókjára szomjaztam. Fölém guggolt és a számba nyomta hüvelykujját, amit a nyelvemmel nyalogattam, közben hallottam ahogy pohárért nyúl és nagyot kortyol. Aztán lehúzta az alsó ajkam, rátapasztotta puha ajkát és óvatosan bort engedett a számba, majd szenvedélyes csókcsatába kezdtünk. Feloldozta kezeimet és végre megérinthettem. Dús hajába túrtam, felborotvált tarkóját simogattam, majd hátába eresztettem körmeimet. Levette a kendőt is rólam. Láttam, ahogy önelégült mosolyt dob felém és őzike barna szemeivel rám kacsint. Visszamosolyogtam. Kibújt öltözékéből, lecsatolta a dildót és elnyújtózott mellettem az ágyon.


Lehunyta szemeit és hagyta, hogy ujjbegyemmel feltérképezzem izzadságtól gyöngyöző lankás tájait. A számba vettem mellbimbóját és finoman harapdálni kezdtem. Felszisszent, de nem szólt rám, így centiről centire végig csókolgattam felső testét, majd letáboroztam forró ágyékánál és izgatni kezdtem csiklóját. Fel-le, lassan, majd szaporábban, izgalomba hozott, ahogy vonaglott játékos nyelvem alatt. Kikukucskáltam és titokban figyeltem reakcióját. A melleihez emelte kezét és ujjai közt morzsolgatni kezdte duzzadó bimbóit.


– Koncentrálj, és érezz! – mondta rendreutasítóan. Már nem magázott, s valahogy jobban is esett, bensőségesebbnek tűnt. A feladatomra összpontosítottam. Beleadtam apait-anyait, hogy a csúcsra juttassam. Éreztem ahogy megfeszül minden izma, enyhén sós íz lepte el a számat, majd egy hatalmas üvöltés hagyta el torkát, combjai összezárultak, szinte satuba fogta fejem és a hajamba markolt. Azt hittem megfulladok szorításától, sokáig pihentem még lágy ölén, mire végtagjai elernyedtek. Hozzá bújtam, megcsókoltam, majd gyengéden átölelve álomba szenderültünk.


A legszebb szexuális élményekben volt részem mellette, de hogy mi lett aztán velünk?

Nos kérem, az már egy másik történet.


Rebellious Ranbow


Támogass minket egy megosztással!

Breaking News:

ffffff