top of page
Keresés

A Háttér Társaság kampányt indított a transz emberek jogaiért

3 órával ezelőtt
1 perc olvasás

A Háttér Társaság kampányt indított a transznemű és interszex emberek jogaiért, amelynek célja a 2020-as törvénymódosítás 33. §-ának eltörlése. A vitatott rendelkezés szerint a születési anyakönyvben csak a biológiai alapon meghatározott nem szerepelhet, és ez utólag nem módosítható, vagyis a transz és interszex emberek nem kaphatnak a nemi identitásuknak megfelelő okmányokat.


Petícióval és 33 személyes történettel küzdenek az igazságos okmányügyi eljárásért - Fotó: Háttér Társaság

„Elfogadhatatlan, hogy egy bármiféle társadalmi vita nélkül, politikai haszonlesés céljából elfogadott törvény emberek ezreinek életét lehetetlenítse el." — Zsirka Hella, a Háttér Társaság ügyvivője

A szabályozás súlyosan sérti az érintettek méltóságát és magánélethez való jogát, és az Emberi Jogok Európai Bírósága már 2002-ben, majd 2023-ban és 2024-ben Magyarországgal szemben hozott ítéleteiben is megerősítette, hogy a nemi identitásnak megfelelő iratokhoz való jog nem korlátozható pusztán biológiai szempontok alapján.


A kampány keretében 33, valós tapasztalatokon alapuló történetet osztanak meg a következő 33 napban a közösségi médiában — sokan névvel és arccal vállalva nyilvánosságot —, bemutatva azokat a megalázó, mindennapi helyzeteket, amelyekkel a transz emberek az okmányaik miatt szembesülnek: boltban nem fogadják el a fizetésüket, nem engedik fel őket tömegközlekedési eszközre érvényes jeggyel, vagy orvosi rendelőben a "halott nevükön" (deadname) szólítják őket.


A szervezet felszólítja az Országgyűlést a rendelkezés visszavonására, valamint egy átlátható, gyors eljárás bevezetésére a nem jogi elismerésére.


A kampány része egy petíció is, amellyel bárki kiállhat a 33. § eltörlése mellett:

Hozzászólások


Hangot adunk a sokszínűségnek

Teret adunk a láthatóságnak.
Jobbá tesszük a queer hétköznapokat.

Közösséget építünk, ahol mindenki önmaga lehet.

Identitás Magazin logó

Még több szexi melegpropaganda

Mert semmi sem veszélyesebb egy rendszerre, mint a szeretet, az önazonosság és a közösség ereje.
Ha van propaganda, amitől félni kell, az nem a szivárványzászló, hanem az, amelyik elhiteti velünk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha csendben maradunk.
A „melegpropaganda” valójában láthatóság, önazonosság, jogkövetelés – és ez bizony szexi.​​

bottom of page