Antoni Rita
3 perc olvasás

Frissítve: 2023. jún. 28.

Queer emberek százai mutattak példát bátorságból Isztambulban vasárnap kora délután a rövid és békés pride felvonuláson, amelynek a végén a szervezők közleményt olvastak fel, és egy épületre méretes szivárványzászlót tettek ki.
A rendőrség idén is lezárta Isztambulban a Taxim Parkot, és annak bejáratait, valamint a belváros egyéb részeit.
Helyi queer szervezetek információi szerint a demonstráció után 40-50 embert tartóztattak le, köztük egy kávézó vendégeit. A rendőrök körülvettek egy újságírókból és ügyvédekből álló csoportot. Ők később szabadon távozhattak.
Nem voltak ennyire szerencsés helyzetben a július 18-i isztambuli Trans Pride felvonulás résztvevői. A szervezők a tiltás ellenére megtartották volna a felvonulást, ám azt a török hatóságok ellehetetlenítették.
Isztambul új kormányzója, Davut Gül korábban egy tweet bejegyzésben azt fejtegette, hogy nem engedélyez olyan eseményeket, „amelyek veszélyeztetik a család intézményét”, de a rendezvényt hivatalosan nem tiltották be.
Az Isztambul Pride első betiltására 2015-ben került sor. Előtte több tízezren vettek részt a felvonulásokon. Recep Tayyip Erdogan török elnök az idei felvonulás előtt úgy nyilatkozott, hogy fontos „megvédeni a családokat az olyan perverzióktól, mint az LMBT".
🏳🌈
Magazinunk ingyenesen olvasható de pénzből állítjuk elő. Támogasd oldalunk működését!
Mert semmi sem veszélyesebb egy rendszerre, mint a szeretet, az önazonosság és a közösség ereje.
Ha van propaganda, amitől félni kell, az nem a szivárványzászló, hanem az, amelyik elhiteti velünk, hogy csak akkor vagyunk értékesek, ha csendben maradunk.
A „melegpropaganda” valójában láthatóság, önazonosság, jogkövetelés – és ez bizony szexi.
Hozzászólások