Cecilie Enger regénye két fiatal nő egymásra találását meséli el a tizenkilencedik század végi Norvégiában, ahol a tenger felől már egy modernebb kor szele fúj, de még minden mozdulatlan, ódon és merev.
A regény két történelmi alak felkavaróan szép kapcsolatát beszéli el
Az emberi méltóság mindenkit megillet, szóval hatalmas a felelősségünk!
Norvégia ma már az LMBT-barát országok közé tartozik, de a 19. században a norvég vidék elég provinciális, elmaradott és vallásos volt – na meg akkoriban máshol se volt magától értetődően elfogadott egy nőpár együttélése.
A könyvben szereplő nőkkel is történnek kisebb-nagyobb atrocitások. Az egyik jelenetben például egy férfi bemegy a boltjukba és direkt bunkózik: a földre köpködi a magokat, becsmérlő megjegyzéseket tesz a portékára, a tulajdonosokra és általában a vállalkozásra. A boltoskisasszony mégsem kéri ki magának és nem küldi el a férfit – úgy érzi, leszbikusként nincs joga ugyanolyan tiszteletet elvárni, mint másoknak.
Egy meleg barátom egy Facebook-csoportban megosztotta a történetét, hogyan inzultálták a munkahelyén: egyik kolléganője anyjával együtt bement, üvöltözött vele és fenyegette.
Mikor többszöri kérésre sem hagyták abba, barátom végül kihívta a rendőrséget. A rendőrök abszolút az ő oldalán álltak, amíg ki nem derült, hogy barátom szexuális irányultsága volt az üvöltözés oka (azaz inkább ürügye, mert azért ezek között nem vélek felfedezni olyan ok-okozati összefüggést, mint mondjuk a nehéz tárgyak emelgetése és a gerincsérv között). Innentől nem voltak hajlandók intézkedni, és barátom (heteró) kollégái között is volt, aki jóindulatúan arra ösztönözte, emelkedjen felül a történteken és ne foglalkozzon vele.
A (bármilyen) kisebbségben élő embereknek épp elég szar, hogy bunkóznak velük. De még szarabb, hogy úgy tüntetik fel, mintha velük szemben teljesen rendben lenne az a bánásmód, amit mások kikérnek maguknak.
A legrosszabb, ha a kisebbség tagjai maguk is internalizálják ezt az attitűdöt, mint a könyvbeli boltoskisasszony. Így ők is szaporítják azoknak a számát, akik szerint a kisebbség kevesebbet ér, mint a többség. Ennek az ördögi körnek a megtöréséhez iszonyatosan fontosak vagyunk mi, a közösség, akik támogatjuk tagjainkat és mutatunk nekik egy alternatív értelmezést: azt, hogy az emberi méltóság mindenkit megillet. Hatalmas a felelősségünk, használjuk jól.
😏😏😏
