top of page

Kritikus helyzetben vannak a meleg vállalkozók

Frissítve: 2021. jan. 22.

Már a járvány első hulláma is váratlan és kiszolgáltatott helyzetbe hozta a meleg vállalkozásokat.


Érdemi segítséget nem kapnak a járvány miatt bajba került üzletek


A Why not bár és bisztró tulajdonosát Vercz Olivért a járvány okozta nehézségekről kérdeztük

Hogyan élték meg a vállalkozásaid a járvány első és második hullámát?

Az első hullám nagyon váratlanul ért minket, tartalék nélkül, hiszen a január és február hónapok amúgy sem erősek a vendéglátásban. Ha jól emlékszem akkor volt az, hogy délután 3 órakor be kellett zárnunk. Ez a rövid időszak semmire nem volt elég. Utána teljesen zárva voltunk 2 hónapig, március 22-től május 22-ig. Úgy döntöttem akkor, hogy az éttermet továbbadom, de végül sikerült újraindulni az első hullám után, de sajnos a 8 fős személyzetből csak 2 főt tudtam megtartani. A második hullám már felkészültebben ért, igaz még sajnos nem látjuk mikor nyithatunk meg, itt a bizonytalanság ami őrli az embert – mennyire erős, a tartalékai meddig lesznek elegendőek stb.

Kaptál-e bármiféle állami kompenzációt, és azok segítettek-e pótolni a kieső bevételeket, illetve fizetni az alkalmazottakat?

Az első hullámban eltörölték a járulékokat, azokat nem kellett fizetnem, és az idegenforgalmi hozzájárulást sem (ez utóbbi az 5% ÁFÁ-s. ami ételek után lenne 4%) – de ha nincsen bevételed, akkor hiába engedik el, mert nullának a 4%-a is nulla.

A második hullámban van ez az 50%-os bértámogatás. Ezt egy példával illusztrálva mondjuk egy kerek számmal, 100 ezer forintos bruttó bérrel számolva, aminek a nettója, amit a dolgozó hazavisz 66 500 forint, befizetek ez után az államnak 50 500 forintot. Tehát az összes költségem 117 000 forint, úgy hogy a bevétel 0, azaz nulla mert nem lehetünk nyitva (elvitelre kávézót üzletileg értelmetlen nyitva tartani a rakparton, hidegben magas rezsiköltség mellett). Ami ebből visszatérítésre kerül(hetne), az 50 000 forint. Egyszóval magánemberként segítek inkább az embereknek. A másik az iparűzési adó felének az elengedése, ez nagyon minimális összeget tesz ki a vállalkozás életében, és ezt is csak bevétel után kell fizetni, tehát nem igazán érezni meg .

Tehát érdemi támogatást nem kapsz. Mégis hogyan tudod pótolni a kieső bevételeket?

Kiszállítással próbáljuk meg fenntartani legalább az éttermet, de sajnos nem erre vagyunk berendezkedve. Nálunk legfontosabb a személyes kontaktus a vendégekkel, ami jelen esetben kivitelezhetetlen. Egyetlen pozitív a dologban, hogy sokat tudtunk segíteni rászorulóknak, amikor azt látom, hogy bennragadna az étel, gyorsan felhívom az önkormányzatot, vagy egy-egy segélyszervezetet, akik elviszik tőlünk a még „megmentett” meleg ételt. Karácsony előtt (amikor bezártunk 3 napra) majd 80 főnek tudtunk kis örömet szerezni ajándék karácsonyi étellel. A kiszállítás mellett elviteles szolgáltatást is nyújtunk. Nemrégen kicsit nosztalgiáztunk, amikor is 50% kedvezménnyel adtuk az elviteles ételeinket, pont ugyanúgy, mint anno rendes működés közben, ami nagyon sikeres volt.

Rászorulókon segíteni nemes gesztus. És a törzsvendégeid mit szólnak a jelenlegi helyzethez?

Ők sem örülnek az egésznek, próbáljuk egymásban tartani a lelket, és hiányoznak nekünk nagyon, az együtt kacarászás, ölelések, és minden...

Mire számíthatsz, mikor nyithatsz újra? Mire fogod helyezni a hangsúlyt a járvány után?

Nagyon bízom abban, hogy mielőbb elfeledhetjük ezt az egész vírusos témát, és minden visszaáll a régi kerékvágásba. Sajnos több ismerőstől azt hallom, hogy nem nyitnak már ki újra, megszűnt a munkahelyük. Nagy feladatunk lesz segíteni a környezetünknek, és azon dolgozni keményen, hogy újra minden ugyanolyan legyen, mint egy évvel ezelőtt, sőt ha maximalista énemet kérdezem, akkor sokkal jobbnak kell lenni!


Vannak-e konkrét programterveid a járvány utánra?

Igen, természetesen tervek vannak, a régi sikeres programokat megtartjuk. Az első hullámnál még készültem a,b,c,d tervekkel attól függően hogyan korlátozzák a vendéglátást, szóval ezek most is megvannak és elő tudjuk húzni a fiók mélyéről – jól elrejtettem mert abban bízok nem lesz rájuk többé szükség!

Head
fffffffffff

bottom of page